A szabadalmi perek és a versenytársak által kötött fontos szövetségek a tajvani telefongyártót is elgondolkodtatták: saját operációs rendszerrel függetleníthetnék magukat.
Hirdetés
 
Bár Windows alapú okostelefonokat is készít, a HTC legnagyobb sikereit mégis Android alapú készülékeivel aratta. Most azonban egy olyan kijelentés hangzott el egy Cher Wang vezérigazgatóval készített interjúban, amely csak elsőre tűnhet meglepőnek. A kínai Economic Observer kérdéseire válaszolva Wang arról beszélt, hogy fontolgatják egy mobil operációs rendszer megvásárlását.

"Gondolkodunk a dolgon, és már beszélgettünk erről a vállalaton belül, de semmiképp nem első felindulásból cselekszünk majd. Bármilyen operációs rendszert kiválaszthatunk, mivel második és harmadik felhasználói réteg hozzáadásával minden versenytárs megoldásától különbözővé változtathatjuk a sajátunkat" (Cher Wang)

Kitérés a vihar elől A kijelentésre elsőre könnyen vissza lehetne kérdezni: miért kellene a HTC-nek saját operációs rendszer, ha a Sense felülettel felturbózott Androiddal az egyik legjobban használható mobil kezelőszoftvert kínálják?


Ha viszont körülnézünk az okostelefon-piacon, többfrontos háborúskodást láthatunk, ami már megmagyarázhatja a HTC függetlenedési puhatolózását. Egyrészt ott az Apple jogi hercehurcája, amely egyértelműen az Android ellehetetlenítésére irányul. A Samsung tabletjeinek európai betiltatása és több kapcsolódó per mellett a HTC is kénytelen volt visszaperelni az almás gyártót a Google-től vásárolt szabványok támogatásával. A pereskedés viszont presztizsveszteséggel és konkrét pénzbeli mínuszokkal is jár, ezért a rendszer minden pozitív tulajdonsága ellenére kissé kényelmetlen viselet manapság egy hardvergyártónak a Droid-egyenruha.

Másrészről a stratégiai együttműködések, súlyozott szövetségek korát éljük: a Nokia elszegődött a Microsoft mellé (egyesek szerint alá), a Google pedig magába olvasztja a Motorolát, amely így az androidos gyártók családjában válhat az egyenlők között elsővé.

Németországban tabu marad a Samsung Galaxy Tab 10.1
A Motorola felvásárlása megőrjíti a tőzsdét
A Samsung nem mond le a Badáról

Egyedül nem megy? A Samsung már jó ideje próbálkozik a menekülési útvonal megteremtésével: nemrég kapott új verziószámot saját operációs rendszerük, a Bada, amely igyekszik kitörni a "szegény ember Androidja" skatulyából. A HTC hasonló gondolatmenet szerint tervezgethet, amikor egy Android-alternetívát keres. Wang mondataiból az elemzők azt is kihallani vélik, hogy a HTC esetleg nem is valamilyen saját fejlesztésben gondolkodik, hanem lecsapna a webOS-re, amelytől a HP minden bizonnyal valamilyen jutányos áron igyekszik megszabadulni átszervezése során.

Ha valóban saját operációs rendszer mellett dönt a tajvani gyártó, nehéz és átfogó feladatkört vesz a nyakába, hiszen - ahogy ezt a HP TouchPad vagy a RIM PlayBook felemás fogadtatása is jól példázta - egy mobil rendszert nem csupán a saját funkcionalitása és minősége, hanem a hozzá elérhető alkalmazások mennyisége ítél sikerre vagy kudarcra. Bármilyen rendszert is választ a HTC, minden bizonnyal ráhúzza majd az Androidon sikerrel használt Sense felületet, de az már más kérdés, meg tud-e győzni elég fejlesztőt arról, hogy egy sokadik platformra is kódolják át a többi rendszeren elérhető alkalmazáskínálatot.

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.