Több vásárló is értetlenkedésének adott hangot, miután frissen megvásárolt TouchPad tabletjeiken Android operációs rendszert találtak a hivatalos webOS helyett.
Hirdetés
Bár azt már több fejlesztőcsapat is bebizonyította, hogy a HP TouchPad tabletjén lehetséges a webOS Androidra cserélése, az ilyesféle módosítást elvben nem támogatja a gyártó. Ezért is furcsák azok a visszajelzések, melyek szerint egyes végfelhasználókhoz már Androiddal érkeztek a sikertelen fogadtatás miatt 99 dollárért kiárusított tabletek.
Homok a gépezetben ■Phill Robb, a HP nyílt forráskódú fejlesztésekkel foglalkozó igazgatója egy fejlesztő levelére válaszolva egyértelműen leszögezte: a vállalat belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, pontosan hol kerül a TouchPadekre az előre telepített webOS helyett Android. Az eddigi eredmények alapján a HP gyártási folyamata "tisztának" bizonyult, tehát úgy tűnik, az alternatív rendszert a tárolási-szállítási folyamat valamelyik későbbi szakaszában helyezik el a tableteken.
Ezen a videón még nem a "sorozatgyártott" változat látható, itt egy fejlesztőcsapat mutatja be az utólagosan feltelepített Android működését
Robb azt is megerősítette, hogy addig, amíg az eszközök el nem jutnak a végfelhasználókhoz, hivatalosan senki nem módosíthatná ezeket, ezért mindenképpen kiderítik, ki a bűnös. Ennek ellenére a HP továbbra sem szól bele, mit csinálnak a TouchPad tulajdonosai tabletjeikkel a megvásárlást követően - a szakember szerint a kicsomagolás után akármilyen operációs rendszerre kicserélhetik a webOS-t Androidtól MeeGo-n át bármilyen egyébig, ezzel viszont természetesen azt is vállalják, hogy a gyártói garancia megszűnik.
Várható volt ■A TouchPadek ilyen jellegű módosítása egyáltalán nem váratlan esemény. Mivel a hosszúra nyúlt várakozási idő után a webOS operációs rendszerrel felszerelt tableteket szinte a kutya se akarta megvenni, a HP kénytelen volt megengedni, hogy a legnagyobb áruházláncok 99 dollárra csökkentett áron szórják ki a készletet - itt persze már akkora volt a kereslet, hogy egy utolsó utáni adagot is kénytelenek voltak legyártani.
Az viszont egyértelmű, hogy a vásárlók többségét csupán az elképesztő árcsökkentés vette rá a rendelésre, hiszen a webOS gyenge alkalmazás-ellátottsága nem épp vevőcsalogató faktor. Ezért születtek a különféle független kísérletek a webOS leváltására, amely ellen a HP-nek még nem volt kifogása, a mostani "kereskedelmi mennyiségű" átalakítás azonban már a gyártónak is erősnek bizonyult.
Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.