Augusztus óta Magyarországon is megvásárolható a Cisco üzleti táblagépe. A hazai képviselet sajtótájékoztatóján az eszköz többféle funkcionalitását hangsúlyozták, kiemelve, hogy a hazai vállalatok inkább hordozható vékony kliensként vihetik sikerre a Ciust.
Az Android alapú, ám a Cisco által teljesen átfaragott rendszerrel érkező táblagépet a megjelenés után közvetlenül már volt szerencsénk kipróbálni. Már ekkor látszott, hogy a gyártó valóban teljesen más megközelítéssel pozicionálja az eszközt.

Külön utakon A Ciust hiába is keresné bárki a boltok polcain vagy a mobilszolgáltatók kínálatában. Ugyanúgy, mint bármilyen egyéb hálózati vagy kommunikációs eszköz, az üzleti tablet és kellékei is a vállalati értékesítési csatornákon keresztül rendelhetőek. Épp ezért a napokban végbemenő általános tablet-áresések mellett kissé erősnek hangzó 730 dolláros darabár is más fényben tűnhet fel, hiszen mennyiségi kedvezmények illetve projekt-árképzés mellett máris szebb lehet a végösszeg.


A vásárlóközönség ugyanis teljesen más, mint az iPadek vagy androidos tabletek esetében. Míg ezek alapvetően konzumer eszközök, amelyeket egyes esetekben vállalati felhasználásra is fel lehet készíteni, a Cius pont az üzleti felhasználás felől közelít. A gyártó szerint ez az eszköz egyszerre válthatja ki a vállalati informatikai eszközök legtöbbjét.

Minden egyben Egyrészt ultramobil kommunikációs eszköz, amellyel hang- illetve videó alapú beszélgetéseinket lefolytathatjuk. Emellett a csoportmunkát támogató hordozható megoldás is, amellyel bárhonnan, bármikor belefolyhatunk közös feladatok elvégzésébe. Ami pedig talán pont a sok munkaállomással rendelkező vállalatok számára fontos: a Cius dokkolóval, monitorral, billentyűzettel és egérrel ellátva egy olyan vékony kliensként is funkcionálhat, amely költséghatékonyan válthatja ki a kiöregedő asztali PC-ket.



Videónk idén júliusban, a Cius Las Vegas-i bemutatóján készült

A bemutatón gyakorlati példa igazolta, hogy az Intel Atom processzorral meghajtott táblagép az opcionális dokkoló és a hozzá kapcsolt perifériák segítségével többek között virtualizált Windows környezetet is futtathat. Az átlagos munkahelyi feladatokat (például szövegszerkesztés, táblázatkezelés, levelezés illetve cégspecifikus szoftverek használata) ugyanúgy megoldhatjuk Ciusról, azzal a különbséggel, hogy a munkaidő végeztével a PC-ket nem vihetjük magunkkal egyetlen mozdulattal, hogy tabletként használhassuk út közben, vagy otthon.

Elsősorban nagyobb ügyfelek érdeklődnek élénken a Cius iránt György László, a Cisco Magyarország ügyvezetője szerint: többen próbálgatják, tesztelik a hibrid tablet képességeit. Bár ez a megközelítés Magyarországon még talán idő előttinek számíthat a vevői igényekhez képest, a hazai képviselet vezetője reméli, hogy a fentebb vázolt multifunkciós működés bizonyítani tud költséghatékonyság és teljesítmény terén a vállalati informatikában.

Saját alkalmazásboltot kap a Cius tablet
Kipróbáltuk a Ciust, a Cisco üzleti táblagépét

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.