Az Apple idén durván uralja az okostelefon-piacot, de az egyre lejjebb csúszó Nokiát már a Samsung is megszorongathatja a DigiTimes előrejelzése szerint.
Hirdetés
 
A tajvani informatikai portál piackutató részlege szerint az idei évben 462 millió okostelefon fogy világszerte: az előrejelzés szerint tehát 60 százalékkal több készüléket vesznek a felhasználók, mint tavaly, amikor 288 milliónál állt meg a számláló. A hatalmas növekedés mellett a csúcson is átrendeződik a sorrend.


Aranyalma A tavalyi piaci adatok és az idei trendek alapján a DigiTimes szakértői szerint az Apple idén először zárja győztesként az okostelefonok versenyét, a megjósolt 86,4 millió iPhone eladása kifejezetten erős növekedést jelent: a tavalyi 47,5 milliót 81,9 százalékkal sikerül túlteljesíteniük.

Az idei számok egyébként nem érik el a tajvani piackutató tavaly közzétett előrejelzésében foglaltakat, abban ugyanis még 95 millió iPhone szerepelt az idei tervek között. A csökkentés minden bizonnyal az iPhone 5 eltolt és még mindig bizonytalan időpontra tehető megjelenésével magyarázható. Az Apple mindenesetre az első két negyedévben jól teljesített, március végéig 18,7 millió iPhone fogyott világszerte, áprilistól június végéig pedig 20,3 milliót adtak el a slágertelefonból.


Támadás keletről A Nokia visszaesése a legfrissebb elemzés eredményei nélkül is borítékolható, hiszen még azzal együtt sem villanthat túl nagyot a finn gyártó, ha az év végére valóban megjelenteti első Windows Phone 7-es készülékeit. Az idei évre tervezhető 74,4 millió darabos forgalom bizony 25,8 százalékos visszaesést jelent a 2010-es eredményhez képest. A harmadik helyen a hihetetlen ütemben fejlődő Samsung kerül, ahol a 67 millió darabos forgalomig nem kevesebb, mint 191,3 százalékos ugrással jutnak el a tavalyi 23 millióról.

Vannak azonban viszonylag új szereplők, akik még ennél is nagyobb erősödéssel zárhatják az évet. Az elemzés a Huawei és a ZTE mellé 484,4 illetve 330,3 százalékos növekedést biggyesztett: a kínai gyártók leginkább belépő szintű okostelefonjaikkal tudnak beférkőzni a vásárlók zsebébe.

Elhagyott prototípusok titka: iPhone 5 és társai
Ilyen lesz az egyik Windows Phone 7-es Nokia
Samsung Note: már nem telefon, még nem tablet

Ilyen okostelefont még biztosan nem látott senki

A Honor koncpciója akkor is az utóbbi évek legérdekesebb ötletének tűnik, ha nehéz elképzelni, hogy valaha is sikeres termék lesz belőle. Az egyelőre csak MI-videókon megjelenő Robot Phone-ról jövő heti MWC-n derülhetnek ki újabb részletek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.