Itthon elsőként a T-Mobile állt elő negyedik generációs mobilinternetes szolgáltatási csomaggal. A 4G/LTE örömeit egyelőre a budapestiek 40 százaléka használhatja ki.

A korábbi terveknek megfelelően január elején a Magyar Telekom elindította Magyarország első negyedik generációs mobilinternetes szolgáltatását. A T-Mobile LTE hálózat (Long Term Evolution) alapú megoldása kezdetben a budapesti lakosság 40 százalékához juthat el a jelenlegi lefedettségi térkép alapján.

Letesztelték: gyorsabb A januári bevezetést egy három hónapos tesztüzem előzte meg. A tervek szerint az év folyamán a főváros egész területére kiterjesztik a 4G/LTE lefedettséget. A szolgáltató közleménye szerint a tesztelők úgy tapasztalták, hogy a webböngészés és az online játék a szélessávú vezetékes internet használatához hasonló élményt ad. Ez mondjuk nem túl meglepő, hiszen pontosan ez lenne a lényege a tavaly megkezdett hálózatmodernizációnak.

A Magyar Telekom még 2011 májusában jelentette be, hogy a következő években 30 milliárd forint nagyságrendben fejleszti mobilhálózatát, amelynek köszönhetően jövőre Budapesten és több nagyvárosban, 2013 végéig pedig már gyakorlatilag a teljes országban elméletileg 21 MBit/s sebességgel lehet majd mobilinternetezni. Ezt követően indult be októberben 80 budapesti bázisállomáson az LTE, vagy közkedveltebb nevén 4G szolgáltatás tesztje.

Akciós csomagban Az LTE kihasználásához egy új díjcsomagot vezetett be a T-Mobile, mégpedig a nyári HSPA+ indításakor debütáló Net&Roll család részeként. A Net&Roll 4G most akcós feltételekkel vehető igénybe, amelynek fejében havi 40 gigabájtos adatforgalomra lesz lehetőség, a garantált 4Mbps letöltési sávszélesség pedig a korábbi HSPA+ csomagok duplája. A család többi tagjához hasonlóan itt sem lesz túlforgalmazási díj, az adatkorlát átlépése után a sávszélesség lassul csak le.

Jövőre minden budapestinek lesz 4G-s elérése
Indul a T-Mobile 4G hálózatának éles tesztje

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.