A kínai HNA Group 6 milliárd dollárt fizetett a világ egyik legnagyobb disztribútoráért.
Hirdetés
 

Még meg sem száradt a tinta az RRC közép-kelet-európai részének felvásárlásáról szóló szerződésen, máris elkelt az felvásárló, az Ingram Micro. A világ egyik legnagyobb disztribútoráért egy kínai vállalat, a HNA Group 6 milliárd dollárt fizetett – írta tegnap a Bloomberg. Az ügyletre már mindkét cég vezetése rábólintott. Az amerikai disztribútor cég a tranzakció lezárása után is megőrzi önállódását, de szervezetileg az akvizíciót ténylegesen lebonyolító Tianjin Tianhai leányvállalataként betagozódik a HNA Group céghálózatába.

A felvásárlás pikantériája, hogy a vevő főleg a szállítmányozás és a logisztika területén jeleskedett eddig. Az 1993-ban alapítottak csoport 11 vállalatot tömörít, tavalyi bevétele 190 milliárd jüan, mintegy 29 milliárd dollár volt. A csoport zászlóshajója a Hainan Airlines légitársaság, de jelen vana biztosítási és pénzügyi területen, a turizmusban, a szállodaiparban és az településinfrastruktúra-fejlesztésben és a szállítmányozásban, sőt van kis- és nagykereskedelmi lánca is.

Nyomul Kína

Az Ingram Micro megszerzését a Bloomberg azzal hozta összefüggésbe, hogy a Tianjin Tianhai szeretne hajózási társaságból általános logisztikai és ellátásilánc-menedzsment vállalattá válni.

Ugyanakkor az akvizíció illeszkedik abba a kínai gazdaságpolitikai törekvésbe is, hogy az ország egyre nagyobb szerepet kapjon a fejlett technológiák globális piacán. A kínai vállalatok óriási lendülettel vásárolnak külföldi cégeket, és a tempó csak gyorsul. A hírügynökség adatai szerint tavaly közel 26 milliárd dollárt költöttek jelentősebb kínai vállalatok bevásárlásokra, míg idén alig másfél hónap alatt közel 24 milliárd dollárt.

Jó lesz mindenkinek

Az Ingram Micro részvényesei jó üzletet csináltak. A Tianjin Tianhai ugyanis 39 százalékos felárat kínált a disztribútor cég részvényeiért a 30 napos átlagos záróárhoz viszonyítva. Ugyanakkor jó lesz az Ingram Micro partnereinek is. Az amerikai cégek ugyanis erősen küzdenek azért, hogy nagyobb szerepet kapjanak a még mindig a világgazdaságot meghaladó mértékben bővülő és modernizálódó kínai piacra. Ezért olykor komoly kompromisszumokra is hajlandóak. A Microsoft például a Windows 10 terjesztésében és az operációs rendszer alapértelmezett böngészőjében is engedett a kínaiaknak, hogy bejusson a kormányzati szektorba.

Bár az Ingram Micro székhelye továbbra is Kaliforniában lesz, és onnan irányítják a vállalatok működését, a képviselt gyártók egy – immár kínai disztribútorral – sokkal könnyebben eljuthatnak a nagy falon túlra.

Az akvizíciót még jóvá kell hagynia a hatóságoknak, így annak lezárása az év második felébre várható.

Piaci hírek

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.