A helyben tárolt információnak van egy nagyon rossz szokása: hajlamos kinőni a rendelkezésére álló tárhelyet. Még a végeláthatatlannak gondolt NAS-kapacitás is elfogyhat egyszer – és ennél már sokkal hamarabb meg kell tervezni, hogyan lehet több helyet biztosítani az adatbázisnak. Ha az okos megoldások (deduplikáció, tömörítés és társai) lehetőségeit kimerítettük, akkor nincsen mese, bővíteni kell a storage-et.

A méret a lényeg

A múltban erre egyetlen valós lehetőség kínálkozott, az úgynevezett scale-up eljárás. Ennek során addig adtak újabb és újabb merevlemezeket a tárolóegységhez, ameddig annak vezérlője képes volt megbirkózni az újabb és újabb diszkekkel. Mihelyst a felskálázással elérte fizikai határait a NAS, két megoldás közül választhattak a vállalatok. Vagy lecserélték magát az eszközt egy új, nagyobb befogadóképességű példánnyal – ezt hívják targonca-frissítésnek (forklift upgrade), mivel gyakran nagy tömegű készülékeket kellett kiváltani –, vagy pedig az új tárolót beállították a régi mellé, és párhuzamosan üzemeltették őket.

Az első esetben az összes, eredeti eszközön tárolt adatot át kell másolni az újra. Ennek érthető okokból nagy a költsége, hiszen a kiindulási állapothoz képest jóval nagyobb tudású és befogadóképességű NAS-ba kellett beruházni. Jelentősen felül kellett méretezni az új storage kapacitását, hogy a következő, elkerülhetetlennek látszó forklift upgrade-re lehetőleg minél később kerüljön sor. És akkor még nem is említettük a replikációhoz szükséges leállás jelentette munkaidő-kiesést, illetve a kiváltott, de egyébként még működőképes NAS értékvesztését.

Jobb választásnak tűnik tehát az új eszköz elődjével párhuzamosan történő futtatása, de ennek az opciónak is megvannak a hátrányai. A hálózaton így egyszerre több storage pool keletkezik, a felhasználóknak pedig fejben kell tartaniuk, hogy melyik adatukat melyikben találják. Ez még két NAS esetében is megakaszthatja a munkamenetet, egy nagyobb vállalat esetében pedig egyszerűen elfogadhatatlanul megnöveli az elvesztett állományok számát, valamint a felesleges keresgéléssel töltött idő mértékét.

Hawaii, szigetek nélkül

A fenti kihívásra válaszul született meg a scale-out eljárás. Ezáltal úgy bővülhet a storage kapacitása és az adattárolás teljesítménye, hogy a régi eszköz is munkában marad, ugyanakkor nem jönnek létre szigetszerű tárolóegységek. Jellemzően a scale-out bővítés több storage-en keresztül megy végbe. Amennyiben NAS-ról van szó, akkor ezzel új tárolóeszközök válnak elérhetővé a hálózaton, de ez csak a storage poolt terjeszti ki, nem alakulnak ki elkülönült tárterületek.

A NAS-ok scale-out bővítése fontos fejlesztés volt az adattárolás szempontjából. A nagyvállalati felhasználók az elmúlt évtizedben olyan nagy adatkezelő módszereket és programokat kezdtek használni elosztott fájlrendszereiken található strukturálatlan adataik tárolására és elemzésére, mint például a Hadoop. Az időközben bekövetkezett adatrobbanást kapacitás és teljesítmény tekintetében az igényeknek megfelelően pedig ezzel a módszerrel lehet a leghatékonyabban kiszolgálni. A NAS bővítés azért ideális válasz a feladatra, mert scale-out módszerrel gyorsan és viszonylag fájdalommentesen lehet végrehajtani a storage megnövelését.

A felhő sincs ingyen

Végül adódik a kérdés: miért ne felhőre bízzuk az adattárolást, ha egyébként adatvédelmi aggályok nem merülnek fel ezzel a megoldással szemben? Nos, a cloud storage valóban reális alternatívát jelenthet bizonyos esetekben, így a tárolás problémájának hardveres és üzemeltetési aspektusát teljesen ki lehet iktatni a képből.

A probléma azonban az, hogy ezek a szolgáltatások drágák, így nagyobb mennyiségű strukturálatlan adat hosszútávon történő tárolására nem jelent gazdaságos megoldást.