A forradalom az iOS 10 megjelenésével elmarad, sőt, mintha kicsit ki is adná a gyeplőt a kezéből az Apple. De azért akad néhány hasznos újítás.

Megjelent az Apple legújabb, mobil eszközökre szánt operációs rendszerének nyilvános tesztváltozata. Voltak olyan bátrak, akik máris feltelepítették a szoftvert, ami azért még napjainkban is kockázatos vállalkozás egy bétaverzió esetében. Amennyiben ugyanis nem várt esemény következik be miatta – például adatvesztés, egyes appok rendellenes működése stb. –, azért az almás cég nem vállalja a felelősséget.

Forradalomról szó sincs

Szinte egybehangzóak a vélemények abban a tekintetben, hogy az iOS 10 újdonságainak jó része ismerős lesz valahonnan – a képességek egy részét az Android okostelefonokat használók ismerősként üdvözölhetik. Más tulajdonságai frissítésre kerültek, így voltaképp az előző generáció Service Packjeként is felfogható az operációs rendszer. Emellett vannak olyan részei, melyek külső fejlesztések híján egyelőre nem tesztelhetők – ilyen például a továbbfejlesztett Siri külső appokkal való fejlettebb együttműködése.

Lássuk, mi lesz ismerős a Google-világból! Az úgynevezett Raise to Wake funkció, vagyis a felemeléssel történő bekapcsolás egy ideje már jól szolgálja a nyíltforrású mobil operációs rendszert használókat. Nem tűnik nagy újításnak, de a nehezen ébredők értékelni fogják: lágyabbá váltak az ébresztőzenék, így nem hirtelen, sokkszerű lesz az ébredés, köszönhetően a frissült Clock alkalmazásnak. Megújult az Apple Music is, ami nem csak a külső megváltozását hozta magával, hanem a kezelést is egyszerűbbé tette – letisztultabbá váltak a menük.

Bizonyára sokakat fog megőrjíteni, hogy a Messages immár emojik széles választékát jelenítheti meg. Óriásiak, színesek, szagosak – a tinik kedvencei lesznek, de a konzervatívabb felhasználók valószínűleg inkább viszolyogni fognak ettől a „fejlesztéstől”. Különösen annak ismeretében, hogy külső fél által készített hangulatjelző jelek is telepíthetők lesznek.

A hasznosabbak

A korábban eltüntethetetlen gyári alkalmazások végre eltávolíthatóvá váltak. Nem kell többé a Stocks, az iTunes vagy más, előre telepített, de szükségtelennek vélt mobilappal együtt élni. És, ha hiányoznának, akkor könnyen helyre lehet állítani az eredeti állapotot az App Store segítségével. Van azért pár kivétel: a Health, a Photos, a Wallet vagy maga az App Store nem eltávolítható (utóbbi érthető okokból).

Az összes, Apple iCloud Photo Library-ban tárolt fényképet gépi tanulással dolgozó algoritmus szkenneli át, így lehetőség nyílik arcok vagy helyek szerint csoportosítani a fotókat a Memories segítségével, a Google Photos-nál megszokott módon.

Örülni fognak a 3D Touch iPhone 6S tulajdonosok, mivel olyan újdonságokkal kedveskedik számukra az Apple, mint az extra információkat szolgáltató kicsi widgetek. A Control Centerben pedig új beállítási lehetőségek várják az érdeklődőket az olyan funkciók esetében, mint a villanófény vagy a kamera. Emellett letisztultabbá vált a Maps és új designt kapott a hírgyűjtő News app is.

Bevonni a külső fejlesztőket

Összességében tehát akad néhány fontos frissítés, de drasztikus változást azért nem hoz az iOS 10. Természetesen ez még csak bétaváltozat, így a végleges kiadás eltérhet ettől, de nem valószínű, hogy abban drámaian új dolgokat vezetne be az Apple.

Ez alól az egyetlen kivétel az operációs rendszer működési mechanizmusának változásában lehet, noha egyelőre még nem próbálható ki a külső fejlesztőktől származó appok Apple alkalmazásokkal és operációs rendszerrel való mélyebb szintű együttműködése. A Messages, a Siri és a Maps is hasznosabbá válhat azonban, ha kívülről érkező hatásokkal lehet majd felvértezni őket.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.