A webáruházak megkérdezésére épülő kutatás alapján tavaly nettó 425 milliárd forintot hagytunk a magyar e-kereskedőknél.

A teljes gazdaság teljesítményénél jóval nagyobb mértékben nőtt 2018-ban is a hazai online kereskedelem volumene - derült ki a GKI Digital és az Árukereső frissen publikált közös kutatásából. A mintegy 3200 magyar webáruházzal rendelkező e-kereskedő bevonásával készült szektorszintű felmérés adatai alapján a szegmensben továbbra is van tér a bővülésre.

Kitartott a lendület

A tavalyi első félévről készített, nyáron nyilvánosságra hozott jelentésben a kereskedők forgalmát nettó 180 milliárd forintra tették, ami 17 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Ez a lendület láthatóan kitartott az év második felében is, hiszen a friss számok szerint 2018-ban 425 milliárd forintnyi bevételt generált az e-kereskedelem, amely szintúgy 17 százalékkal több, mint a két évvel ezelőtt elért forgalom. Ez egyben azt is jelenti, hogy az online kiskereskedelem a teljes hazai volumen 4,5 százalékát adja már.

A GKI Digital lakossági mérései szerint az aktív, azaz 12 hónapon belül legalább egy alkalommal internetről rendelő online vásárlók számának emelkedési üteme viszont folyamatosan lassul. Számukat jelenleg nagyjából 3,2 millióra lehet tenni, ami 6,5 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. Ennek megfelelően az erős, két számjegyű bevételnövekedést nem csak az új vásárlók megjelenése, hanem az átlagos vásárlási érték, illetve a rendelési gyakoriság növekedése tette lehetővé.

 

Így fest most a hazai online kiskereskedelem (a kép kattintásra nagyítható)

 

Ahogy a kutatás készítői által megalkotott fenti infografikából is kitűnik: 2018-ban az átlagos online kosár értéke meghaladta a (nettó) 11 ezer forintot is. A 38 millió leadott rendelés pedig azt jelenti, hogy egy átlagos magyar netezőre évi 12 darab tranzakció jut. A hazai online vásárlók között egyenlő arányban találunk nőket és férfiakat, de a budapestiek és a diplomások a lakosság összetételéhez képest felülreprezentálva szerepelnek.

Online vesszük a tejet és a dezodort is

Az e-kereskedelmi szektorok között 2018-ban a műszaki cikkek mellett az FMCG területe fejlődött a legdinamikusabban (21%). A napi fogyasztási cikkek online piacán belül az online élelmiszer szegmens a legnagyobb, köszönhetően annak, hogy tavaly már több nagy országos hipermarketláncnál (Auchan, Tesco) is teljes üzemre kapcsolt ez a szolgáltatás.

Az élelmiszerek online rendelése mellett a háztartási cikkek és drogériai termékek területén is erősödik a verseny. Ebben a kategóriában a Rossmann egyre nagyobb szeletet hasít ki az online FMCG tortából, de 2018-ban ők is jól ismert, közvetlen konkurenciával kerültek szembe: a DM is elindult a saját webáruházával.

A kutatás készítői szerint a jelenlegi trendek tükrében ez a – most még gyerekcipőben járó – online FMCG piac egyre inkább a tőkeerős multik játéktere lesz, ez pedig hatással lehet majd az egész magyar online piac fejlődésére. Az FMCG termékek online vásárlása hosszú távon átrajzolhatja a kereskedői erőviszonyokat és nagy hatással lesz a vásárlási frekvenciára, valamint a kosárértékre is.

Közösség & HR

Nagyon drágán megfizetik az EU-s cégek, hogy bejussanak a kínai piacra

Egyre gyakrabban követeli meg az ottani partner a technológiai transzfert – derül ki az EU Kínai Kereskedelmi Kamarájának egy felméréséből.
 
Ha nem sikerül megválaszolni azokat a biztonsági kihívásokat, amelyek az informatikai fejlesztések még mélyebb integrációjával járnak, nem teljesedhet ki a gyártóipar negyedik forradalmát elhozó trend. Lehetőségek és buktatók.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.