Már nem csak sokat beszélnek róluk, de egyre többet vesznek is a háromdimenziós nyomtatókból. A Gartner szerint 2018-ig évente megduplázódik a piac.

Mind az üzleti célú, mind a fogyasztói szegmensben erős fejlődésnek indul a három dimenziós nyomtatás. Az amúgy már jó harminc éve létező megoldás szélesebb körű elterjedését nem csak a technológia fejlődése, de a szabadalmi viszonyok megváltozása is segíti.

Duplázás, duplázás, duplázás

A Gartner piackutató friss előrejelzése szerint idén a tavalyi 56 ezerhez képest más több mint 108 ezer ilyen printert vesznek, miközben a piac bővülése az üzleti és a most születő végfelhasználói szegmensben is erős marad az elkövetkező években. Az amerikai cég becslése alapján 2015-ben bő 217 ezer darab megy majd el összesen 1,6 milliárd dollár értékben. Három évvel később pedig már 2,3 millió eladott nyomtatót vizionálnak, összességében 13,4 milliárdos forgalmat generálva. 

A piackutató véleménye alapján más mozgatói vannak az otthoni és a vállalati közönségnek szánt nyomatók iránt megmutatkozó felfokozott érdeklődésnek. A végfelhasználókat elsősorban az egyre alacsonyabb, akár már pár száz dollárért is elérhető termékek, a könnyebb hozzáférhetőség és a javuló teljesítmény buzdíthatja vásárlásra. Cégeknél elsősorban az elérhető árú és minőségű nyomatok lehetnek érdekesek, melyek lehetővé teszik a prototípusok, sőt akár a gyártás házon belüli kivitelezését is. A vállalatokat továbbá meg lehet fogni a bővülő alapanyag-kínálattal, de természetesen itt sem mindegy az árcédula sem. 

A 3D-s nyomtatás nem új keletű dolog, hiszen már körülbelül három évtizede megjelentek az első ilyen gépek. Éppen ez a hosszú idő tette lehetővé, hogy most új lendületet kapjon az iparág, hiszen több eljárás szabadalmi oltalma lejárt a közelmúltban. Az olcsóbb gépekben használt ráolvasztásos eljáráshoz köthető szabadalmi jogok öt évvel ezelőtt, míg az ipari termékekben alkalmazott úgynevezett szelektív lézer szinterezés (SLS) technikát védő szabadalmak jogai idén februárban szűntek meg.

Azért még így sem egy okostelefon

Hiába azonban az éves duplázódás, még 2018-ban sem lesz jelentős azok száma, akik otthoni felhasználásra vesznek 3D-s nyomtató. Ezt maga a Gartner sem állítja, sőt néhány hónappal ezelőtti elemzésükben arra jutottak, hogy ugyan a cég által felrajzolt Hype-görbén jelenleg ez a technológia kapja a legfelfokozottabb figyelmet, a tömeges elterjedésre valószínűleg legalább öt, de az is lehet, hogy tíz évet kell várni.

Jelenleg körülbelül 40 cég készít professzionális célra szánt 3D-s nyomtatókat, miközben a fogyasztói réteget nagyjából 200, zömében startup jellegű vállalkozás igyekszik elsőként megfogni. Utóbbiak már néhány száz dollárért is kínálnak működőképes modelleket, ám a Gartner szerint ez az ár is túl magas ahhoz, hogy az otthoni felhasználók körében érzékelhetően elterjedjenek.

A becsült 5-10 évnél is többet kell majd várni arra, hogy például oktatásban felbukkanjanak az ilyen eszközök, mint ahogy az sem holnap lesz, amikor már tekintélyes méretű tárgyakat is elő lehet majd állítani a megfelelő méretre duzzasztott 3D-s nyomtatókkal.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.