A Google újabb vállalkozástámogató programot indított Magyarországon. Ezúttal kkv-k exportesélyeit segítenék "A Világ a Piacom" nevű kezdeményezéssel.

A magyar kkv-k külpiaci esélyeit nem a technológia akadályozza, hanem a tudás- és információhiány a fejekben, illetve a nem megfelelő hozzáállás – mondta Heal Edina, a Google Magyarország vezetője, azon a tájékoztatón, melyen a vállalat "A Világ a Piacom" nevű programját ismertette. Mint mondta, szinte bármely cég lehet globális piaci szereplő, amolyan mikromulti, ha kihasználja az internet adta lehetőségeket.

A magyar kkv-k elmaradnak az uniós átlagtól

A hazai felmérések többsége azt mutatja, hogy az exportlehetőségeket a kis- és közepes vállalatok nem aknázzák ki. A hazai kkv-k alig 1 százaléka rendelkezik egyáltalán valamiféle exportstratégiával.

Ráadásul, mint azt Gyódi Kristóf, a Varsói Egyetem doktorandusza, aki az ottani Delab Intézetben végzett kutatás eredményeinek ismertetésekor elmondta, a magyar kkv-k mind a digitalizáltságban, mind az e-kereskedelemben elmaradnak az uniós átlagtól. Az EU-ba alig a 4 százalékuk, az EU-n kívülre pedig mindössze a 2 százalékuk szállít rendszeresen.

A hazai kkv-k 64 százalékának van honlapja, míg a 2000. év után csatlakozott tagországokban ugyanez a mutató eléri a 69 százalékot, a régi uniós tagokban pedig a 79 százalékot. Online rendelésfelvétellel is csak a hazai kkv-k 16 százaléka foglalkozik, a többi régiós országban 18, a fejlett tagoknál pedig 20 százalék mondhatja ezt el magáról.

A Világ a Piacom programban a Google mellé beszállt a Budapest Bank, a Magyar Posta, a BIG FISH és az espell. Ezek a cégek a maguk területén szakmai segítséget nyújtanak, és oktatóanyagokat biztosítanak az exportlehetőségek iránt érdeklődő vállalatoknak.

Folyamatosan bővülő tudástár

A nemzetközi piacokra nyitott vállalkozások a www.avilagapiacom.hu oldalon található folyamatosan bővülő tudástárban böngészhetnek. A Google oktatóanyagaiból megismerkedhetnek az online hirdetési lehetőségekkel, amihez a valóban a tények mezejére lépők 40 ezer forint értékű adwords kupont is kapnak. Pénzügyekben tanácsadójuk lehet a Budapest Bank, a külföldi piacra lépés logisztikai ismeretanyagát pedig a Magyar Postától szerezhetik meg.

Öt évvel ezelőtt – mint arról akkor a Bitport is beszámolt – a kkv-k internetes jelenlétét segítő programot indított a Google Neten a cégem címmel. A mostani új programban is van lehetőség az online jelenlét fejlesztéséhez, amiben a BIG FISH segít, míg a nyelvi akadályokat nehezen leküzdő vállalkozások az espelltől tanulhatják meg a legfontosabb fordítási és lokalizációs tudnivalókat.

Az online oktatóanyagok mellett a kezdeményezést életre hívó vállalatok havi rendszerességgel nyilvános képzéseket is tartanak a Google oktatóközpontjában. A program keretében a partnerek kedvezményes egyedi ajánlatokkal is segítik az export felé is nyitó vállalkozásokat. A program weboldalán a cégek tanácsadást és üzleti ajánlatot is kérhetnek a felsorolt partnerektől.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.