Az éghajlatváltozás miatt egyre kevesebb megfelelő mezőgazdasági terület áll rendelkezésre élelmiszer-termeléshez, és a folyamatok egyebek mellett a víz- és műtrágyahasználat szigorú korlátozásához vezetnek. Becslések szerint az elpocsékolt víz értékét így is jelenleg évi 220 milliárd euróra teszik világszerte, ami az évtized végére elérheti a 2 billó eurót is, az ENSZ pedig azt prognosztizálja, hogy 2050-re a világ lakosságának a jelenleginél másfélszer több élelemre lesz szüksége, amelynek előállítása 40 százalékkal több vizet igényelne.
A dolog azért is érdekes, mert a világ édesvizeinek 70 százalékát már most is a mezőgazdaságban használhatják fel, de csak 40 százalékos hatékonysággal. A megdöbbentő statisztikákból nem nehéz kiolvasni a gyorsan közelgő válságot, amihez az is hozzájárul, hogy aktuálisan képtelenek vagyunk pontosan mérni a vonatkozó vízmennyiségeket. A ConstellR nevű startup ez utóbbira kínálna megoldást műholdas technológiájával, amelyre éppen most szerzett 10 millió eurónyi finanszírozást korábbi, nem bejelentett összegű befektetései mellé.
Aszály ellen műholdat
A németországi Freiburgban működő cég a Föld felszíni hőmérsékletének és hamarosan kémiai összetételének nyomon követésére szolgáló mikroműholdakat alkalmazna, hogy napi szinten szolgáljon megbízható adatokkal a vízszükségletet és a rendelkezésre álló vízről a világ bármely pontján. A ConstellR mikroszatellitjei túlmutatnak a vizuális képalkotáson, amennyiben már azelőtt azonosítják a stressztüneteket, hogy a termés károsodna. A technológia így jelenlegi műholdas rendszerekhez képest sokkal rövidebb válaszidőket tenne lehetővé.
forrás: constellr.space
Ezek a nagy pontosságú adatok felhasználhatók lennének a már megművelt növények vízigényének meghatározásától kezdve egészen a fenntartható erőforrás-gazdálkodás kialakításáig. A közelgő aszályt korábban ismerhetnék fel a segítségükkel, hogy idejében célzott öntözést hajtsanak végre, de a módszer általában optimalizálja és csökkenti a vízfogyasztást is. Eközben növeli a felhasznált víz egységeire vetített terméshozamot, és enyhítheti a válságok hatásait az ellátási láncok menedzsmentjére és az árukereskedelemre.
Ez is az űrverseny része
A ConstellR arra számít, hogy 5 éven belül 60 milliárd tonna víz megtakarításához járulhat hozzá, ami nem mellesleg 14 megatonnával csökkentené a mezőgazdaság széndioxid-kibocsátását és több milliárd eurónyi hasznot hajthat a gazdálkodóknak. A cég együttműködik különféle ágazati szervezetekkel, és növekvő számban indít kísérleti programokat. A befektetésről beszámoló EU-Startups azt írja, hogy a víz- és műtrágyahasználatra vonatkozóan szabályok várhatóan egyre szigorodnak majd, ami felértékeli a méretezhető felügyeleti megoldásokat.
Az általa fejlesztett kis méretű (értsd: hűtőszekrény nagyságú) műholdak és a friss tőkeinjekció révén a ConstellR már 18 hónapon belül nagyot dobna. Bár tavasszal sikerült az űrbe juttatnia egy rakományát, a most szerzett pénzből felbocsátaná két új műholdját is, amelyekkel az infravörös hullámhosszon túli méréseket végezne a felszíni hőmérséklet, azon keresztül pedig a vízeloszlás méréséhez. A vonatkozó közlemény kiemeli, hogy a startup ezzel Európa képességeit erősíti az USA-val vagy Kínával folytatott versenyben is, melynek tétje az "űrszuverenitás".
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak