A fejlett technológiát felvonultató rendszert a most hétvégén Abu-Dzabiban rendezett futamon veti be először a FIA.

Az egykori, Bernie Eccleston nevével fémjelzett Forma-1-es korszakra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy a szervezők mindent megtettek volna a kor informatikai eszköztárának kihasználására (ez egyébként teljes összhangban volt a brit üzletember közösségi médiával kapcsolatos hozzáállásával). A száguldó cirkuszt immár nagyjából 7 éve tulajdonló Liberty Media viszont igyekszik ebből a szempontból is felrázni a versenysorozatot. Ennek egyik legújabb elemeként értékelhető az is, hogy a most hétvégén rendezett zárófutamon a versenybírák munkáját már mesterséges intelligencia támogatja majd.

Ahogy az a Reuters beszámolójából kiderül, a Forma-1-es futamok szabályszerű lebonyolításáért felelős Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közölte, hogy a november végi Abu-Dzabi Nagydíjon már gépi látásra támaszkodó algoritmus figyeli azt, hogy az autók elhagyják-e a pályát.

A pilóták a kijelölt pályaívet igyekeznek maximálisan kiautózni, amelynek elhagyásával ráadásul sok esetben előnyhöz jutnak. Éppen ezért a verseny tisztasága felett őrködő stewardok egyik leggyakoribb feladata az, hogy egyes kétséges esetekben megállapítsák, történt-e szabályszegés. Utóbbiért egyébként először csak a köridő elvétele és figyelmeztetés jár, de többszöri kihágással akár a versenyről történő kizárás is "kiérdemelhető".

Csökkentenék a terhelést

A mesterséges intelligencia bevetésével a bírókra nehezedő esetszámot szeretnék nagyságrendekkel lecsökkenteni. Az algoritmus pixeles pontossággal megállapítja azokat az eseteket, amikor egy autó mind a négy kerekével elhagyta a fehér vonalak határolta szabályos versenyterületet.

A folyamat automatizálásának szükségességét mutatja, hogy idén júliusban, az Osztrák Nagydíjon a négy sportbírónak összesen nagyjából 1200 véleményes esetet kellett elbírálnia a kevesebb mint kétórás futam során. A nyári tapasztalatokból okulva októberre már megduplázódott ez ellenőrök száma, de még így is előfordult például az Austinban rendezett versenyen, hogy egyes szabálysértések büntetlenül maradtak.

Amennyiben most hétvégén jól vizsgázik a gépi látásra alapozott automata "esetszortírozó" rendszer, akkor azt jövőre vélhetően már minden olyan pályán használni fogják, amelynek informatikai kiépítettsége ezt lehetővé teszi.

Cloud & big data

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.