Az amerikai vállalkozások körében régóta divat, hogy call centereiket Indiába, Pakisztánba vagy a Fülöp-szigetekre szervezi ki, csökkentve közvetlen költségeiket és adott esetben megkerülve az otthoni munkaügyi törvényeket. Ugyanígy közhely, hogy az ilyen központokban az emberek alacsony fizetést kapnak, kimerítő beosztással dolgoznak, a fogyasztókkal való interakció pedig gyakran megalázó a számukra, hogy a munkájuk méginkább megerőltető és demoralizáló legyen. Egy iparági veteránok által indított startup elvileg ezen próbálna változtatni új megoldásával, a kritikusok szerint viszont rossz ötletről van szó, ami csak még jobban elrontja majd a dolgokat.
A 2020-ban alapított Sanas egy olyan szabadalmaztatott, mesterséges intelligenciára épülő szoftvert kínál a vállalatoknak, amelyik valós időben képes megváltoztatni a felhasználók hangját, hogy az "nyugatibb hangzású" legyen. A The Guardian szerint a Sanas MI-motorja a különböző akcentusokra jellemző hangok megfelelése alapján alakítja át a beszélő kiejtését. A lap arról ír, hogy a program a nem amerikaiakból fehér amerikait farag, ami a gyártó szerint javítja az emberek közötti kapcsolatot, mások viszont úgy gondolják, hogy hézagpótlással próbálkozik a mélyen gyökerező társadalmi problémákra, megkérdőjelezi a beszélő saját emberi természetét, és rájuk hárítja a nyugati ízlés kielégítésének feladatát.
Nem csak a kiejtést uniformizálja
A Sanas saját meghatározása alapján a termék egy lépést jelent az egyének megerősítése, az egyenlőség előmozdítása és az empátia elmélyítése felé. Egyik társalapítója korábban indiai call centerekben is dolgozott, és azt állítja, hogy már több mint ezer telefonközpontos használja a hangmódosító megoldást, akik pozitív tapasztalatokról számolnak be. A Guardiannek nyilatkozó, adatvédelemmel és megfigyeléssel foglalkozó kutató például egy olyan kísérletnek tartja a programot, amelyik homogenizálja az embereket, kiiktatva a nyelvükből, dialektusaikból és kultúrájából fakadó értékeket, hosszabb távon pedig önálló személyiségként is kiiktatja őket.
Így vagy úgy, de a riport alapján nagyon könnyen elképzelhető, hogy ez a fajta szoftver gyorsan elterjed majd a kiszervezett ügyfélszolgálati munkákban. Az ott dolgozók már most is rutinszerűen vesznek fel az amerikanizált beceneveket, hogy otthonos érzést keltsenek a nyugati fogyasztókban, sőt amiatt is nyomást gyakorolnak rájuk, hogy nyomasztó leckéket vegyenek natív akcentusuk csökkentésére. A Sanas ennek alapján segíthet kikerülni a problémákat, de a megoldásukhoz semmiképpen sem járul hozzá. A beszámolóban idézett szociológus, aki hosszú ideje foglalkozik a call centerekben zajló "akcentussemlegesítéssel", a digitálisan átalakított hangmintákat egyébként laposnak és robotszerűnek találta, ami szerinte nem csak az operátorok kiejtését, de érzelmeiket és a beszéd más jellemzőit is semlegesítette.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?