Ősztől az online kiskereskedelmi szolgáltatás képek alapján is azonosíthatja, hogy pontosan mit keres a vásárló, akár más weboldalakon talált információ alapján.

Aki még nem próbálkozik az AI-kkal, az ne csodálkozzon, ha pár év múlva már egyáltalán nem lesz a pályán – fogalmazott az eBay műszaki vezetője a VentureBeat-nek adott júniusi interjújában. Japjit Tulsi szerint a mesterséges intelligenciával kapccsolatos fejlesztések ma már prioritásnak számítanak a beruházások között, különösen a kereskedelmi cégek esetében.

Az eBay ebben a szellemben jelentette be az elektronikus kiskereskedelmi szolgáltatás két új funkcióját. Az Image Search segítségével már nem csak kulcsszavak vagy besorolások, de képek alapján is kereshető lesz az oldalon listázott több mint egymilliárd termék, az ugyancsak ősszel bevezetendő Find it on eBay pedig más oldalakon felbukkanó cikkeket próbál azonosítani a kereskedelmi oldalon.

Íme az eBay Image Search-öt illusztráló ábrája:


Ez pedig a Find it on eBay vázlatos működése:


Az új fajta keresőtől persze felesleges lenne más az első időkben is nagy fokú pontosságot várni, azonban mindenképpen egy új dimenziót nyit majd az eBay árukereső funkcionalitásában, hiszen nem mindent annyira egyszerű kulcsszavak segítségével megtalálni. A mostani fejlesztések nem a semmiből jöttek: az eBay tavaly májusban már felvásárolta a gépi tanuásban utazó ExpertMakert, ősszel pedig a képfelismerő technológiát fejlesztő Corrigon akvizícióját jelentette be.

A hatalmas adatbázisban bíznak

A machine learning egyébként már eddig is segítette az eBay felhasználóit: a gépi tanulás megjelent például az egyes cikkek alatt hasonló termékeket ajánló fülben, ahol azok az ajánlatok jelennek meg, amelyek a rendszer értékelése alapján érdekelhetik a vásárlót. Tulsi ez utóbbit a gépi tanulás egy rendkívül alapszintű alkalmazásának nevezte, amely azonban sokszorosan megtérült a vállalatnak.

Az Image Search mobil applikáció formájában is megjelenik az Android és iOS rendszerek alá, de a Find it on eBay-t az első körben csak az androidos felhasználók érik majd el. Az eBay meglévő mobilos alkalmazásait egyébként eddig 370 millió alkalommal töltötték le.

 


Az eBay saját állítása szerint a világ legnagyobb kereskedelmi adatbázisával rendelkezik, és a gépi tanuló algoritmusok alkalmazásában (legalábbis a képfelismerő funkciókat tekintve) abban bízik, hogy a felhasználók által generélt elképesztő mennyiségű képanyag versenyelőnyt jelent majd a versenytársakkal szemben. A cég oldalain egy adott pillanatban már 1,1 milliárd listázott termék szerepel, amit több mint 170 millió aktív felhasználó árul vagy böngész.

A cikkek négyötöde új, ötöd része pedig használt holmi, ami ugyancsak segítheti a képfelismerő algoritmusok tanulási folyamatait.

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.