Jól indul az év Közép-Kelet-Európában az elektronikai kereskedők számára. A régió országaiban élők legalább háromnegyede tervez már az év elején valamilyen divatos elektronikai eszközt vásárolni.

Az okostelefonok állnak idén is a "technológiai bevásárlólista" élén a térség országaiban – derül ki a régió nyolc országában végzett friss felmérésből. A lengyel ABC Data megbízásából a piackutatók nyolc országban Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Szlovákiában, Magyarországon és a balti államokban gyűjtötték az adatokat arról, hogy mire és átlagosan mennyit költenek majd az emberek az év elején, illetve az év második felében kisebb és nagyobb elektronikai eszközökre.

A felmérés e téren a leglelkesebbeknek a románokat mutatta, az ott élők 96 százaléka tervez az év első három hónapjában valamilyen informatikai, szórakoztató elektronikai és háztartási készüléket vásárolni, de a térség többi országában is 70 százalék feletti lett ez a mutató.

 
ABC Data CEE konzumer piac 1
Create bar charts

Okostelefon vásárlására a legnagyobb arányban Romániában és Magyarországon készülnek az emberek. Az előbbiben a válaszadók 41, nálunk nagyjából egyharmada jelezte ebbéli szándékát. A cseheket viszont már hidegen hagyja a téma, az ottaniak kevesebb mint ötöde tervez okostelefont venni, legalábbis az első negyedévben. Ők inkább háztartási berendezésekre költenek, de ezek a készülékek ott vannak a román bevásárlólista élén is.

A mobilpiachoz és a felmérést készítő ABC Datához kapcsolódik, hogy idéntől épp a lengyel nagykereskedő magyarországi leányvállalatán keresztül legális forrásból is elérhetővé válnak  itthon az egyre népszerűbb kínai okostelefon gyártó, a Xiaomi készülékei. Mint megírtuk, a távol-keleti cég a régióbeli forgalmazással az ABC Datát bízta meg tavaly ősszel. A lengyel disztribútor Itteni leánycégének vezetője, Poros Gábor a Bitportnak elmondta, hogy nálunk 2017-ben lehet számítani a Xiaomi márka bevezetésére.

A nyomtató, a tablet és az asztali gép már nem menő?

A közeljövőre jó eladási mutatókkal számolhatnak a laptop forgalmazók is főleg Szlovákiában, ahol a felmérésben résztvevők 29, illetve Romániában ahol a 28 százalék jelezte, hogy hordozható számítógépet tervez vásárolni, itthon a válaszadók 21 százalékának áll ez a szándékában.

 
ABC Data CEE konzumer piac 2
Create bar charts

Az említett három termékkategória a legnépszerűbb jelenleg a térségbeli vevők körében, a szórakoztató és egyéb otthoni elektronikai eszközök, a különféle kiegészítők, a printerek és a tabletek hátrébb vannak a népszerűségi listán.

A magyarokat legkevésbé a nyomtató és a tablet vásárlás hozza lázba, előbbit a nálunk megkérdezettek alig 6, utóbbit pedig mindössze a 9 százaléka tervez beszerezni a következő hetekben. A lengyeleknek azonban még mindig a 14 százaléka vesz majd a következő három hónapban nyomtatót, a románoknak pedig a 17 százaléka költ táblagépre. PC-k iránti kereslet minden vizsgált régiós országban nagyon alacsony, mindössze 6-8 százalék között mozog, kivéve Romániát, ahol a piaci kereslet ennek a dupláját is elérheti.

Az év második felében helycserés támadás várható a dobogón, a legnépszerűbb elektronikai eszközök már nem az okostelefonok, hanem a háztartási készülékek lesznek, különösen Magyarországon, ahol a megkérdezettek közel 40 százaléka jelezte, hogy már gyűjti erre a pénzét.

 
ABC Data CEE konzumer piac 3
Create column charts

Az is érdekes, hol mennyit szánnak idén a felsorolt elektronikai eszközökre. A legtöbben a 226 és 1130 euró (70-350 ezer forint) közötti tervez költeni elektronikai eszközökre. Magyarországot egyenletesebben szóródik a tervezett kölotés, 27 százalék legfeljebb 34 ezer forintot költene ilyen célokra, 12 százalék pedig még 10 ezer forintot sem akar vagy tud kütyükre kiadni. A balti országokban találkoztak a piackutatók a legtöbb olyan vevővel – arányuk eléri a 18 százalékot –, akik 1130 eurót meghaladó összeget is terveznek elkölteni új berendezésekre, készülékekre.

Piaci hírek

Google I/O: Az olcsóbb Geminitől az OpenClaw-t lenyomó Sparkig

Erősít az agentic AI területén a Google, derült ki fejlesztői konferenciája első napján.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.