Egy friss felmérés szerint az otthoni munkára küldött alkalmazottak egy része ténylegesen el is költözött, többségük pedig ugyanígy tenne, ha lehetősége lenne véglegesen távmunkára váltani.

A San Francisco-öböl környéke (Bay Area) már hosszú ideje a borzalmasan magas ingatlanárakról, állandó közlekedési dugókról és a seregnyi ingázóról híres. Amellett természetesen, hogy ebben a régióban fekszik a csúcstechnológiai fejlesztések szimbólumávávált Szilícium-völgy, és tavaly ilyenkor már minden ötödik munkahely a technológiai iparhoz kapcsolódott, valamelyest felülmúlva ezzel a dotkom-lufi húsz évvel ezelőtti kipukkadását megelőző arányokat is.

A Bay Area technológiai vállalatai sorra fejlesztették a luxus színvonalú kampuszokat, amelyek a beszámolók alapján álom-munkahelynek tűnnek a maguk nagy csomó ingyenes szolgáltatásával és formabontó kialakításával. A valóságban azonban úgy tűnik, hogy mindezzel éppen az ott dolgozókat sikerül egyre kevésbé lenyűgözni, akik annak ellenére is nagy arányban hagynák ott a régiót, hogy létszámuk az utóbbi években egyre növekedett.

A többség így is máshova vágyik

A Blind csevegőalkalmazás több ezer válaszadó bevonásával végzett felméréséből kiderül, hogy a koronavírus-járvánnyal és a távmunka ehhez kapcsolódó felfutásával sokan fizikailag is elköltöztek a térségből. A kutatás résztvevőinek 15 százaléka a környéket is elhagyta, amikor otthoni munkára küldték, további 16 százalék pedig már úgy nyilatkozott, hogy ha rajta múlik, akkor a továbbiakban egyáltalán nem akar visszatérni semmilyen irodába.

Ennél is látványosabb, hogy azok közül, akik még a Bay Area területén működnek, tízből hatan (59 százalék) fontolnák meg a végleges költözést, ha a jövőben is lehetőségük lenne rendszeres távmunkában végezni mostani feladataikat, összességében pedig 64 százalék menne máshova, ha ez a munkaadója lehetővé tenné számára. A legnagyobb, 20 százalék fölötti arányban egyébként a Cisco és az Uber alkalmazottai vonultak ki a régióból, sokkal meglepőbb azonban, hogy a Google megkérdezett munkavállalóinak 70 százaléka máshol telepedne le, ha a későbbiekben is otthonról dolgozhatna.

Azt persze még korai kijelenteni, hogy a járvány nyomán megváltozott gyakorlatok mennyire változtatják meg hosszabb távon az egyes cégek munkakultúráját, de a Blind felméréséből annyi kiderü, hogy az alkalmazottak túlnyomó többsége vevő lenne a szükséges fizikai infrastruktúra vagy a munkahelyi jelenlét és az otthoni munka arányainak újragondolására. Ilyen irányú törekvésekről pedig egyre többet hallani, legutóbb például a Facebook jelentette be a távmunka nagyszabású támogatását.

A közösségi szolgáltató tegnapi közleménye szerint 2021 júliusáig mindenképpen lehetővé fogja tenni munkavállalóinak az otthoni munkavégzést, ehhez pedig fejenként 1000 dolláros keretet biztosít nekik a home office-ban szükséges feltételek és eszközök előteremésére. Ezzel párhuzamosan persze a telephelyek fokozatos újranyitásával sem állnak le, de ez a folyamat óvatos tempóban, a hivatalos rendelkezések és a járványhelyzet figyelembe vételével zajlik.

Az óvatos tempó ebben az esetben azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban vagy Latin-Amerikában a Facebook bizonyos létesítményei ebben az évben már biztosan nem nyílnak meg. A múlt hónapban az Alphabet (Google) is azt közölte, hogy jövő júniusig minden olyan dolgozójának engedélyezi az otthoni munkát, akire a feladataiból adódóan nincs feltétlenül szükség az irodában. A Twitter még ennél is valamivel messzebbre ment, és bizonyos alkalmazottainak ajánlatot tett az időkorlát nélküli távmunkára való váltásra.

Közösség & HR

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.