Igaz, hogy csak egy percig örülhetett az új tulajdonos, de ez akkor is elég nagy blamázs a gigacégnek.
Hirdetés
 

Ennél jobban semmi sem mutathatta meg, hogy nem tökéletes a Google domainregisztrációs rendszere. Egy volt Google-alkalmazott, a jelenleg MBA-tanulmányait végző Sanmay Ved ugyanis egy percre átvette a hatalmat a google.com domain fölött. Ez elsőre talán hihetetlen, de Ved szerencsére képernyőmentésekkel is tudta dokumentálni a sztorit, amit a LinkedIn-oldalán tett közzé.

Véletlenül bukkant rá

Persze nem örülhetett sokáig. De valószínűleg így is jó ideig ő lesz az egyetlen, aki elmondhatja hogy a keresőóriás legfontosabb domainjét birtokolhatta, és jutányos áron, mindössze 12 dollárért jutott hozzá.

Ved a Google domainregisztrációs szolgáltatásában keresett szabad domaineket. Mivel korábban hosszú ideig dolgozott a cégnél, beírta a keresőbe a google.com-ot is, amit legnagyobb meglepetésére szabadnak mutatott a rendszer. (A domainnél egy mosolygós hangulatjel és egy bevásárló kocsi is jelezi, hogy lehet vásárolni.)

Először azt hitte, hogy ez valami egyszerű hiba, de kíváncsi volt, így próbaképpen el is indította a vásárlási procedúrát. Bankkártyával kifizette a 12 dollárt, amit szabályosan le is vontak a számlájáról, és visszaigazolást is kapott a tranzakcióról.

Egy percig Ved volt a világ ura

Ez azonban csak a dolog egyik fele. A vásárlás után ugyanis a Google Search Console műszerfalán, amely a domainek menedzselésére szolgál, szép rendben meg is jelentek azok a belső üzenetek, amelyek google.com tartomány tulajdonosának szóltak, sőt e-mailben is kapott belső üzeneteket. Ved tehát gyakorlatilag egy percre teljes hatalmat kapott a világ leglátogatottabb domainje fölött. Miközben egy üzenetnek kellett volna megjelennie arról, hogy Ved "nem tekintheti meg a(z) google.com webhely adatait. A hozzáféréshez igazolja a webhely tulajdonjogát."

Sanmay Ved
Az egykori Google-alkalmazott 12 dollárért jutott világuralomhoz.
(Fotó: LinkedIn)

A Google rendszerének egy perc kellett arra, hogy korrigálja a hibát. Törölték a regisztrációt, és azonnal vissza is fizették Vednek a 12 dollárt. Arra, hogy pontosan mi történhetett, csak tippjei vannak a volt google-ösnek: akár az is leképzelhető, mondta a Business Insidernek, hogy a Google jogi osztálya egyszerűen elfelejtette időben meghosszabbítani a domainregisztrációt, de lehet, hogy egy programozási hiba okozta az egészet. Mindenesetre a problémát azonnal jelezte a Google biztonsági csapatának.

A Google annyit mondott a lap megkeresésére, hogy vizsgálják a hiba okát, de egyelőre nem találtak rendellenességet.

Az üzleti lap megemlíti, hogy nem ez az első eset, hogy egy nagyvállalatnál ilyen súlyos domainkezelési hiba történik. A Microsoft például 2003-ban nem újította meg a hotmail.co.uk domaint, amit egy ismeretlen személy regisztrált is. Akkoriban a Hotmail volt a legnépszerűbb ingyenes levelezőszolgáltatás. Az az eset végül gyors megegyezéssel zárult. Állítólag az ismeretlen regisztráló ingyenesen átadta a Microsoftnak a domaint.

A google.com mostani megszerzése azonban ennél lényegesen nagyobb fegyvertény, még akkor is, ha Sanmay Ved csak egy percig örülhetett.

25 évre ítélték Sam Bankman-Friedet. Változott valami?

Csütörtökön megszületett az ítélet az FTX volt vezérigazgatójának ügyében: 57 éves korában szabadulhat.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.