Már csak a lehetőségtől, hogy esetleg egyesülhet az Uber és a Grubhub, felívelt a két cég árfolyama.

Komoly felvásárlással lendítene ételszállítási üzletágán az Uber, tudta meg a Reuters. A veszteséget veszteségre halmozó fuvarozó cég előre menekülne: belső információk szerint tárgyalásokat kezdtek a chicagói székhelyű Grubhub felvásárlásáról.

Bár a lehetséges árról nem szivárogtak ki infók, a 2004-ben alapított házhoz szállító cég piaci kapitalizációja jó kiindulópont ahhoz, hogy elképzeljük, mennyi pénzről folyhatnak a megbeszélések. A DoorDash után a második legnagyobb ételszállító cég a tárgyalások kiszivárgása előtt 4,3 milliárd dollárt ért (az Uber értéke 55 milliárd).

Akik Grubhub-részvényekben tartották a befektetéseiket, mindenesetre már nyertek: a tárgyalások hírére az árfolyam rakétaként lőtt ki (a cég piaci értéke így most már nagyjából 5,5 milliárd), de az Uber papírjai is nyertek több mint 2 százalékot. A Grubhub eddig zuhanásban volt, mivel az első negyedévben veszteséges cég bejelentette, hogy a második negyedéves profitjából a partner éttermek talpon maradását kívánja segíteni.

A tárgyalásokat egyik cég sem erősítette meg: az Uber szóvivője nem reagált a Reuters megkeresésére, a Grubhub pedig azt nyilatkozta, hogy az iparágban van értelme a konszolidációnak. Egyesek elemzők szerint az Uber érdeke az, hogy elhúzza a tárgyalásokat a járvány végéig. Ha ugyanis akkor csökken az ételkiszállítás iránti kereslet, csökken a kiszállító cégek értéke is.

A kétszereplős piac az Ubernek kedvez

A chicagói cég az amerikai ételkiszállítási piac 28 százalékét birtokolja (a Seamless 2014-es felvásárlása révén Londonban is jelen van). Az Uber Eatsé a piac ötöde. A legnagyobb konkurens a San Franciscó-i DoorDash 42 százalékos részesedéssel.

A felvásárlással lényegében kétszereplőssé válna a piac, amin dömpingárakkal további részesedést szerezhet és a legnagyobb szereplővé avanzsáló. Mivel az emberek átpártolása a kiszállító cégekhez tartós is lehet, egyáltalán nem mindegy, melyik szereplő milyen pozícióból vág neki a járvány utáni versenynek.

Az Uber Eats jelenleg egyébként a taxis cég leggyorsabban növő üzletága: az első negyedévben 53 százalékkal nőttek a bevételei (tavalyi 536 millióról 819 millió dollárra), de ezzel együtt is veszteséges volt. A vállalat összességében 2,9 milliárdos mínusszal zárta az év első három hónapját. Ebben van ugyan sok egyszeri tétel – például a vállalat ázsiai érdekeltségei miatti veszteségleírás –, de azoktól megtisztítva is nettó 1,1 milliárd dollárnál állt meg a veszteségszámláló.

 
Uber nettó profit 2019-2022 előrejelzés
Infogram


Az Uber Eats még mindig keresi a helyét. A vállalat januárban eladta indiai érdekeltségét, május elején pedig nyolc országban – köztük három közép-kelet-európaiban, Csehországban, Romániában és Ukrajnában – zárt be. Az indoklás szerint ezek marginális piacok a vállalat szempontjából, amely inkább a fejlettebb piacokra összpontosít.

Nem biztos, hogy sima menet lesz

Nem mindenkinek tetszik, hogy a két cég egyesülhet. David Cicilline demokrata képviselő, az amerikai képviselőház monopóliumellenes albizottságának elnöke azt nyilatkozta, hogy a tervezett ügylet is megerősíti: szükség van a bizottság által követelt cégegyesítési moratóriumra. Cicilline szerint az Uber az ún. predátor vállalkozások közé sorolható, amely most a járványhelyzeten akar nyerészkedni.

Egy New York-i vendéglátóipari szövetség vezetője szerint az összeolvadás növeli a partner éttermek kiszolgáltatottságát. A házhoz szállító platformokat üzemeltető cégek birtokolják ugyanis a legnagyobb értéket, az ügyféladatokat, melyek birtokában át tudják terelni magukhoz az éttermekhez közvetlenül forduló ügyfeleket is.

Monopóliumügyben kompetens független szakértők szerint viszont a szabályzó hatóságok engedélyezik az ügyletet – bár voltak köztük olyanok, akik hosszú vizsgálatot valószínűsítenek –, már ha az Uber és a Grubhub meg tud állapodni.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.