Lapértesülések szerint egy márciusi ransomware kampányban a támadók 50 millió dolláros váltságdíjat követelhettek a tajvani Acertől.
Hirdetés
 

A Bleeping Computer múlt heti riportja szerint az Acer is a REvil (Sodinokibi) zsarolóprogramot alkalmazó ransomware támadás áldozatául esett, ráadásul a bűnözők a műfajban eddig soha nem látott, 50 millió dollárnak megfelelő váltságdíjat követelnek a tajvani számítástechnikai gyártótól. Az elkövetők állítólag a hétvégén meg is osztottak néhány képernyőképet az ellopott fájlokról (pénzügyi vagy banki dokumentumokról és az ehhez kapcsolódó kommunikációról), amellyel fenyegetésüket próbálták alátámasztani, és még azt is felajánlották a vállalatnak, hogy 40 millióval megúszhatja, ha hétfőig teljesíti a követelésüket.

Ahogy a Biztonságportál nemrég megjelent cikkéből is kiderül, a REvil zsarolóvírus klasszikus példája az úgynevezett kétlépcsős zsarolásnak. Ebben az esetben a kártevőt nem közvetlenül a készítői terjesztik: a program egyfajta szolgáltatási formában az internetes feketepiacon is megvásárolható, készítői pedig 20-30 százalékos jutalékot húznak a befolyt váltságdíjakból. A maradék a zsarolóvírust célba juttató csoportok zsebében marad, amelyekről egyébként már többször kiderült, hogy akkor sem törölték az ellopott adatokat, amikor az érintettek kifizették nekik a váltságdíjat.

A Bleeping Computer beszámolója alapján a támadás a Microsoft Exchange sérülékenységeinek kihasználására épült, amit az Acer hivatalosan nem erősített meg – mint ahogy azt sem, hogy mi a helyzet a váltságdíj kifizetésével. A társaság annyit közölt, hogy a hozzá hasonló üzleti szereplők folyamatos támadás alatt állnak, amit általában sikeresen ki is védenek, a márciusban tapasztalt abnormális esetekről pedig már több országban is értesítették az illetékes hatóságokat, miután ők maguk is megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket.

A zsarolók egyre nagyobb tétekre hajtanak

A REvil zsarolóprogrammal operáló bűnözőknek nem ez lenne az első, hasonló horderejű akciója. Tavaly májusban például aegy New York-i Grubman Shire Meiselas & Sacks rendszereit támadták meg, 42 millió dollárt követelve a média- és szórakoztatóipari vonalra szakosodott ügyvédi irodától. A londoni Travelex fizetési szolgáltatót nem sokkal korábban, a 2020-as újév napján érte hasonló incidens, amelynek nyomán a cég szolgáltatásai nagyjából két hétre teljesen elérhetetlenné váltak. A REvil eszköztára időközben olyan lehetőségekkel is bővült, amelyek révén a sajtót vagy az áldozat üzleti partnereit is bizonyítékokkal lehet ellátni a támadásról, megnehezítve az ügyek diszkrét kezelését, és növelve a célpontok fizetési hajlandóságát.

A ransomware támadások mára vezető IT-biztonsági kockázattá váltak, a Proofpoint felmérése alapján a vállalati biztonságért felelős vezetők közel fele már ezeket tekinti a legnagyobb kiberbiztonsági fenyegetésnek. Nemrég a Risk Based Security (RBS) éves jelentését is idéztük, amiből kiderült, hogy a zsarolóvírusok az adatlopásokbanis egyre nagyobb szerepet játszanak: ez az esetek számát tekintve tavaly már duplája volt a 2019-es mennyiségnek. Igaz, a Coveware biztonsági cég szerint 2020 utolsó negyedévében csökkent a sikeres ransomware-támadások után beszedett átlagos összeg, ahogy az egyre túlzóbb követelések nyomán az áldozatok közül is egy többen makacsolják meg magukat.

Biztonság

301 terabit lett másodpercenként. Maradhat?

Az átlagos internetkapcsolatnál nagyjából 4,5 milliószor gyorsabb adatátvitelre képes technológia kifejlesztését több kutatócsapat együttes munkája tette lehetővé.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.