A magyar leányvállalat a Fortinettől igazolta le Rakoncza Zsoltot.

Most hétfőtől Rakoncza Zsolt irányítja vezérigazgatóként a Dell Technologies Magyarországot. A szakember a Fortinettől érkezett, ahol a biztonsági cég magyar és regionális piaci jelentéért is felelt country managerként.

Rakoncza karrierje szorosan kötődik az informatikai és telekommunikációs piachoz. A Budapest Business Schoolon végzett, majd a CEU üzleti menedzsment szakán MBA diplomát is szerzett. Pályáját a Telenor Magyarország jogelődjénél, a Pannon GSM-nél kezdte, ahol több mint négy évig irányította a vállalati ügyfelekkel foglalkozó csoportot. Korábbi munkahelyein – a Microsoftnál, a Huaweinél és a Symantecnél is – értékesítési területen dolgozott vezetőként, így jól ismeri a konzumer és a vállalati piacot is.

A Dell Technologies Rakoncza Zsolt felel majd a vállalat teljes hazai tevékenységért, az ügyfélkapcsolatokért, valamint a disztribútori- és partnerkapcsolatokért.

Rakoncza Kovács Tamást váltja a cég élén, aki idén februártól, a korábbi vezérigazgató, Dienes-Oehm Tivadar távozása óta irányította megbízott vezetőként a magyar leányvállalatot.

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.