Az immár hetedik alkalommal megszervezett Országos IT Megmérettetésen közel 3000 jelentkező közül válaszottak nyerteseket összesen 24 kategóriában.

Lezárult a legnagyobb hazai informatikai versenyként emlegetett Országos IT Megmérettetés, amelynek során a jelentkezők hét héten át küzdöttek meg a feladatokkal a győzelem és a több mint 15 millió forintnyi nyeremény reményében. A versenyen 24 kategóriában mérte össze tudását közel 2900 induló, ami rekord az immár hetedik alkalommal megrendezett megmérettetés történetében.

A szervezők közleménye szerint a verseny azt is megmutatta, hogy az informatikai piacot elérte a recesszió. A korábbinál ugyanis jóval több induló járult hozzá, hogy a kategóriákat hitelesítő magyarországi vállalatok állásajánlatokkal keressék meg őket, ami azt jelzi, hogy több IT-szakember keresi a munkalehetőségeket.

Az Országos IT Megmérettetésen tavaly október és december között hét héten át versenyeztek informatikusok, főként tapasztalt szeniorok, egyéniben és első alkalommal csapatokban is, hogy kategóriájukban a legjobbak legyenek. Hétről hétre, egy meghatározott idősávban kellett megoldani a különböző feladatokat. Több kategóriában is lehetett nevezni, egy versenyző átlagosan öt szakterületen indult. A részvétel ingyenes volt.

A verseny kialakítása igyekszik támogatni a résztvevők önképzését: nemcsak a helyes megoldást ismertetik a fordulók után minden kategóriában, hanem magyarázzák is, és egyéb információkat, linkeket kínálnak a szakmai fejlődéshez.

A legnépszerűbb kategóriák az MI-hez, a nyelvfüggetlen és front-end programozáshoz, az 5G-hez, az IT-biztonsághoz, valamint a fejlesztést és az üzemeltetést összefogó DevOps-hoz kapcsolódtak. Jellemző az informatikai trendekre, hogy az MI-kategóriában indulók száma három év alatt megháromszorozódott, hasonlóképpen az adatbányászathoz egyre jobban kapcsolódó Python-kategóriában is.

 

Középen a verseny abszolút győztese: György Péter


A péntek esti, budapesti ünnepi eredményhirdetésen mintegy hetven versenyzőt díjaztak, összesen 15 millió forint értékben. A hetedik Országos IT Megmérettetés abszolút győztesének járó Hazánk legsokoldalúbb informatikusa díjat György Péter nyerte el. A legjobb hazai IT csapat az Ukatemi Technologies Zrt. csapata lett. A legjobb női játékos díját Pataki Gréta érdemelte ki. Emellett díjat kapott mind a 24 kategória győztese, valamint a második és a harmadik helyezettek is. Több különdíjat is kiosztottak, például a legfiatalabb, 13 éves versenyzőnek, Értékes Simonnak, aki két kategóriában is bekerült a legjobb huszonötbe. Az „Akinek mindig igaza van” különdíjjal Kulcsár Lászlót jutalmazták.

(Képek forrása: Országos IT Megmérettetés)

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.