A tavalyi személyi számítógépes szállítási adatokat látva úgy tűnik, hogy Donald Trump amerikai elnök 2025 tavaszán indított vámháborúja leginkább csak az amerikai régióra volt hatással. A szegmens elmúlt 12 hónapjáról kiadott IDC-gyorsjelentés szerint tavaly közel 285 millió darab PC-t forgalmaztak, ami bő 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A szektor legfontosabb szereplői mind egészséges növekedést könyvelhettek el. Közülük is kiemelkedik a Lenovo a maga 14,5 százalékos expanziójával, aminek köszönhetően a kínai gyártó tovább erősítette pozícióját az élen. A top 5 többi tagja sem panaszkodhat nagy, hiszen összességében sikerült a kisebb szállítók kárára koncentrálniuk a piacot. Utóbbiak együtt is már csak kevesebb mint a negyedét birtokolják a teljes tortának.
Az egyenlőtlenségek nemcsak a szállítóknál, hanem a földrajzi régiók tekintetében is kiütköztek. Az már a vámháború legelején világossá vált, hogy az extra költségek nagyon felbolygatják a viszonyokat az Egyesült Államokban. Ez a visszahúzó tényező 2025 második felében is nyomta az amerikai régiót, miközben a világ más részein egészséges erősödés mutatkozott. Miközben Amerika néhány százalékot tudott nőni, Ázsiában és Európában is bőven 10 százalék felett nőttek a szállítások.
Közelgő vihar
Az IDC jelentése kiemeli, hogy a mögöttünk hagyott ünnepi szezon a vártnál jobban alakult: a 76,4 millió darabos forgalom megközelítőleg 10 százalékkal több, mint a 2024-es zárás volt. Mindennek azonban az állhat a hátterében, hogy a szállítók igyekeztek a lehető legnagyobb mennyiséget átpréselni a kereskedelmi csatornákon, mielőtt a memóriahiány okozta problémák hatása megjelenik az üzletmenetben. Az alkatrészhiányt leginkább az erőltetett menetű MI-fejlesztések okozzák, ami miatt egy sor termék, például az okostelefonok és a PC-k esetében is áremelkedésre és készlethiányra kell felkészülni az előttünk álló időszakban.
Ennek megfelelően az IDC rövid távú kilátásai sem optimisták. A piackutató szakértői szerint a szállítók a nehézségeket a felsőbb kategóriás modellekre való fókuszálással és óvatos áremeléssel kezelhetik, ami összességében oda vezethet, hogy ugyan számszerűleg zsugorodik a szektor 2026-ban, ám a forgalom értéke meghaladja majd a tavalyi szintet. Az ugyanakkor biztosnak látszik, hogy a nehéz gazdasági helyzetre a nagyobb gyártók lesznek képesebb jobb válaszokat adni, ami az egyébként is koncentrált piac további "sűrűsödését" vetíti előre.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?