Kicsit a Tom Cruise-féle Különvélemény világát idézi az a magyar fejlesztés, amely az üzleti események valószínűségét képes megbecsülni és rangsorolni.
Hirdetés
 

A világpiacon, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államokban kívánja értékesíteni Rank Miner elnevezésű, emberi beszédből üzleti előrejelzéseket készítő szoftverét a hazai kutatócégekből álló konzorcium. A kutatócsoportot vezető Nextent Informatikai Zrt.-nek van tapasztalata a területen, hiszen már rendelkezik hasonló alapokon nyugvó megoldással, amelyet tavaly a Telenornál vezettek be az ügyfélszolgálat támogatására.



A Különvéleményben álmok és nem az analitika segítette Tom Cruise-t

Elemző jóslás  A nemzetközi karrierre szánt Rank Miner az emberi hang elemzésével képes megállapítani bizonyos üzleti események valószínűségét, majd ebből rangsort felállítani. A rendszer segítségével többek között előre jelezhető a szerződésbontási szándék, felismerhetőek az értékesítési lehetőségek, megállapítható a fizetési szándék, vagy éppen kiszűrhetők a biztosítási csalók - állítják a fejlesztők.

A Rank Miner egy hangbányászati elven működő analitikus előrejelző alkalmazás, amely a felhasználó által bevitt egyszerű információk alapján, rejtett összefüggések feltárásával képes sorrendet felállítani a potenciális ügyfelek között. A megoldás minden olyan üzleti területen alkalmazható, ahol az ügyféllel telefonos kommunikáció történik, mint például a telefonos értékesítés, ügyfélmegtartás, behajtás vagy akár a visszaélések felderítése. A rendszer által visszaadott sorrendben a lista elején azok az ügyfelek szerepelnek, melyeknél az elemzési információk alapján legvalószínűbb az üzleti cél teljesülése, mint például az értékesítés, behajtás, ügyfélelvándorlás-előrejelzés. 

Tanulni, tanulni, tanulni  Az analízis során a rendszer a beszélgetés minden egyes pillanatáról több száz különböző jellemzőt von ki, melyből saját tudásbázist épít. A tudásbázist gépi tanuló algoritmusok dolgozzák fel, és automatizáltan megtörténik a modellépítés. A technológia képes a folyamatos visszacsatolások fogadására és tanulásra, ezáltal egyre pontosabb sorrendre és előrejelzésre nyílik lehetőség.

A Rank Miner a készítők tájékoztatása szerint több sikeres pilot projekten van túl, jelenleg hazai biztosítótársaságnál és telekommunikációs cégnél alkalmazzák. A biztosítási területen a rendszer által visszaadott sorrend közel háromszorosára növelte a biztosítási csalók kiszűrésének hatékonyságát. A rendszer próbaüzeme az USA-ban több pénzintézetnél, illetve az egyik legnagyobb televíziós értékesítő hálózatnál indult el. A termék nemzetközi piacra vitelét egy amerikai-magyar vegyes tőkével megalakult cég, valamint nemzetközi menedzsment végzi. A megoldsá folyamatos fejlesztését és támogatását továbbra is teljes egészében magyar kutatók és fejlesztők látják el.

Miért kell foglalkozni adatelemzéssel?
Nyelvében él az üzleti hírszerzés
Nem csak ért, de érez is a Telenor ügyfélszolgálata

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.