Az új videokommunikációs eszközöket három budapesti és salgótarjáni intézménybe telepítették, lehetővé téve a szakmai kommunikációt és a napi kapcsolattartást a szervezeti egységek között.
Az IDC fél évvel ezelőtt közzétett tanulmánya szerint a közép-kelet-európai államokban az egészségügy alapvető kihívásai mellett az is problémát jelent, hogy az intézményekben bevezetett informatikai rendszerek nincsenek összekötve, és nem is interoperábilisak egymással. Ez nem csak az elmulasztott lehetőségek miatt, hanem abból a szempontból is érdekes, hogy jelentősen visszaveti az IT beruházások várható megtérülését.

Itt már megoldották  A Bethesda Gyermekkórházban csütörtökön mutatták be a Cisco HD videokonferencia (telepresence) megoldását, amelyet a Magyar Telekom adományaként telepítettek az intézményben. A Videogate Nyílt Videohálózati szolgáltatás segítségével a Bethesda utcai és az Ilka utcai telephely, illetve a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház eszközei akár egymással, akár más, interneten működő videokonferencia-rendszerekkel is együttműködnek. A videokommunikációs berendezéseken és szolgáltatáson túl is bővült a hálózati infrastruktúra: a kórház IP-kamerás megfigyelő rendszerrel gazdagodott.


Konzultáció három helyszínen

A szakmai kommunikáció lehetősége jelentős előrelépést jelent az országos hatáskörű, kiemelt profilú egészségügyi intézmény munkájában. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Dr. Velkey György elmondta: a kiépített IP videórendszer nemcsak a kórházi biztonságot növeli, de a külső helyszínek videókonferenciás elérésének lehetőségét is megteremti. Illeszkedik hozzá, és az informatika oldaláról támogatja azt a koncepciót, amely az egészségügy területén regionális ellátási központokat hoz létre.

Folytatódik az együttműködés  A főigazgató felidézte, hogy 2007-ben a Magyar Telekom és a Cisco jelentős értékű, 130 millió forintos infokommunikációs rendszer kiépítésével támogatta a kórházat. Akkor az intézmény két budapesti épületében többek között új vezetékes és vezeték nélküli hálózatot, klinikai és kórházmenedzsment-szoftvereket, beteghívó és betegirányító rendszert vagy rádiófrekvenciás helymeghatározó (RFID) rendszert telepítettek, maga a Bethesda pedig a beruházás nyomán a kórházi infokommunikáció terén is referenciakórházzá vált.


Budafoki Róbert és Dr. Velkey György a sajtótájékoztatón

A Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágát (T-Systems) irányító Budafoki Róbert elmondta: kiemelten fontosnak tartja a magyar egészségügy infokommunikációs technológiákkal való támogatását. A most adományozott videokommunikációs megoldások nem csak a távkonzílium lehetőségét teremtik meg a képek és videóanyagok – CT, RTG felvételek, prezentáció – továbbításával együtt, de a berendezések további diagnosztikai eszközökkel – például EKG – is kiegészíthetők, amelyek eredményeit a távol lévő orvos azonnal láthatja.

A rendszer további előnye, hogy a szakorvosjelöltek online előadásokon keresztül képezhetik magukat, sőt a későbbiekben háziorvosok bevonása is szerepel az intézmények tervei között.

Filmcsillag lesz a japánok MI-vezérelte humanoid robotja

Hollywood első autonóm robotszínésze egy sci-fi főszereplője lesz.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.