A Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő Intézet támogatásával megkezdődött az országosan négy helyszínen, mintegy kétéves fejlesztéssel felépített NIIFI szuperszámítógépek átadása. Budapest és három további egyetemváros diákjai és kutatói örülhetnek a projektnek.
Az idén 25 éves fennállását ünneplő NIIF Intézet az NIIF Program keretében biztosítja a magyar felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi intézmények országos hibrid hálózatát és az erre épülő informatikai hátterének fejlesztését és működtetését. Az intézet 2001-ben helyezte üzembe az első magyarországi szuperszámítógépet, amely akkor a 428. helyen állt a világranglistán.

Máig csaknem 200 kutatási projekt használta ki 100 százalékos lekötéssel a rendszer kapacitását és jelentős sikerek születtek a szuperszámítógép segítségével. A felhasználói igények növekedése miatt a szolgáltatás indulásának 10. évfordulóján egy teljesen megújult, teljesítményében csaknem két nagyságrenddel megnövelt, korszerű infrastruktúra áll a magyar kutatók rendelkezésére. 


Négy a magyar igazság Az új infrastruktúra 4 szuperszámítógépből áll, amelyeket földrajzilag elosztott módon, az ország különböző városaiban helyeztek el, Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden. A szuperszámítógépeket az NIIF dedikált optikai hibrid hálózata kapcsolja össze egy hatalmas erőforrássá.

Noha a számítógépek teljesítménye külön-külön is eléri az eddig Magyarországon üzembe helyezett bármely más számítógép teljesítményét, az összesített kapacitásuk meghaladja a 48 teraflop értéket, ami a jelenlegi világranglistán a 165. helyet jelenti. A számítási kapacitás a régebbi rendszer hetvenszeresére, a tárolási kapacitás csaknem százszorosára növekedett.

A négy gép közül a legnagyobb teljesítményű – egyben tehát az ország legerősebb számítógépe – a Debreceni Egyetemre került szuperszámítógép, gyártója a Silicon Graphics International. A Pécsi Egyetemre kerülő gép szintén SGI, ám eltérő architektúrájú, míg a Szegedi Egyetemre és az NIIF budapesti központjába HP gépek kerültek.

Erőgépek A debreceni szuperszámítógép egy nagyteljesítményű és kis késleltetésű Infiniband interconnecttel felszerelt, a legerősebb Intel processzorokra épülő speciális cluster architekúra. A gép 1536 processzormagot és több mint 6 terabájt memóriát tartalmaz, amit egy közel fél petabájtos háttértároló és nagy teljesítményű vizualizációs alrendszer egészít ki.

A rendszer a legkorszerűbb, energiahatékony technológiákat alkalmazza, vízhűtéses kialakítású. Számítási teljesítménye meghaladja a 18 teraflopot. A szuperszámítógép elsődleges felhasználói a debreceni felsőoktatási és akadémiai intézmények kutatói, de az NIIF rendszerébe kapcsolódva minden magyar kutató rendelkezésére áll.

Videotorium: videómegosztás magyar módra
Modern hibrid hálózatot kaptak a hazai kutatók és egyetemek
Kutatás és oktatás: távolról, HD-ben

A megújult NIIF szuperszámítógépes infrastruktúra – amellett, hogy képes a hazai kutatás alapvető igényeinek kiszolgálására – lehetővé teszi azt is, hogy hazánk bekapcsolódjon az Európai Kutatási Térség keretében formálódó, az EU által támogatott integrált európai szuperszámítógépes infrastruktúrába (PRACE), biztosítva ezáltal azt, hogy kutatóink a nagy európai rendszerekhez is hozzáférést kapjanak.

Természetes regenerációt hozott az agy-gép interfész

Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.
 
Hirdetés

Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel

Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?

Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.

a melléklet támogatója az Euro One

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.