A Microsoft ugyan radikálisan átfaragta a Windows 8 kezelőfelületét, de máris vannak olyan kezdeményezések, amelyek segíthetnek ismerős környezetet kialakítani a "hagyományőrző" felhasználóknak.
A Microsoft szerint már nagyon szükség volt a régi felhasználói felület aktualizálására, hiszen a Windows 7-ig használt megoldás ugyan sokat változott, ám elvben mégis a Windows 95 óta változatlan alapokra épül: az alapesetben alul elhelyezkedő Tálcára, amelyen programok gyorsindító gombjai, futó alkalmazások sávjai és a központi parancsnoki hídként funkcionáló Start menü található.

A redmondi vállalat főként az új generációs eszközök, érintőkijelzős tabletek megjelenésével magyarázta az új felületet, amely gesztusokkal görgethető "élő csempék" sorozatából áll. A reakciók azonban nem egyértelműen pozitívak, ezért máris akad olyan megoldás, amely áthidalja a régi és az új rendszer kinézete közötti szakadékot.

Új ruha régi gombokkal A Stardock fejlesztőcég már évek óta készít különféle olyan alkalmazásokat, amelyekkel Windows rendszerek teljes kezelőfelületét szabhatjuk testre. A nemrég ingyenesen letölthetővé tett új megoldásuk Start8 névre hallgat, és a régi Windows-felületek iránt nosztalgiát érző Windows 8 felhasználók segítségére siet.



A Start8 már a Windows 8 ma is elérhető előnézeti verziójával is tökéletesen működik, így a tesztváltozat felhasználói akár azonnal letölthetik a programot, majd könnyen és gyorsan telepíthetik. Ha a Windows 8-ra felkerül a Start8 "ruhája", a hagyományos Windows felülethez hasonló látvány fogad a rendszer elindításakor a Tálcával, ikonokkal és Start menüvel. Ez utóbbira kattintva alapesetben a Metro felület csempéivel tarkított felület bukkan fel, ám a gomb működését szabadon konfigurálhatjuk, így akár el is tüntethetjük a Windows 8 egyes, számunkra zavaró felületi elemeit.



Ha a Start ikonra jobb egérgombbal kattintunk, akár olyan speciális beállításokat is elérhetünk, mint a régi és új felület egyidejű megjelenítése: ilyenkor a képernyőnk vízszintesen két oszlopra osztódik, egyik oldalán a hagyományos, másikon pedig a Metro csempés kezelőfelületével.

A Start8 jelenleg (magához a Windows 8-hoz hasonlóan) béta változatban érhető el, egyes újdonságok szinte naponta kerülnek a programba. A készítők szerint az operációs rendszer végleges megjelenésének időpontjára már a Start8 is teljes verziós megoldásként áll majd rendelkezésére azoknak, akik szeretnének valamilyen funkció miatt Windows 8-ra váltani, ám a felülettel egyelőre, vagy egyáltalán nem szeretnének megbarátkozni.

Töltik a Windows 8-at, mint a kolbászt
Amikor a Windows 8 megszületik, a Windows Live meghal
Az Internet Explorer Windows 8 alatt sem marad egyedül

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.