Jelentős eredményeket hozott egy agyi implantátummal végzett kísérleti projekt, amelynek köszönhetően a gerincsérülés miatt mozgásában korlátozott önkéntes komoly fejlődést tudott elérni. A Nature-ben nemrégiben publikált tanulmány ezt a nagyjából két éve tartó munkát foglalja össze.
A projekt a genfi Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) kutatóihoz köthető, akik a páciens agya és a gerinccsatorna alsó részében található idegek között egy baleset miatt részlegesen elvágott kapcsolatot elektronikai és informatikai megoldások bevetésével teremtették újra.
Az agy-gerinc interfész (brain-spine interface - BSI) működését két fő elem együttműködése teszi lehetővé. Az egyik egy közvetlenül az agykéregbe épített implantátum, amelyet pontosan oda helyeztek, ahol a csípő és a lábak izmainak mozgásáért felelős utasítások "születnek". Az itt keletkező agyi aktivitást a fejre helyezendő vevőegység érzékeli, majd továbbítja egy hátizsákban hordható számítógéphez, ami a bejövő adatok alapján igyekszik kitalálni a gondolatban megfogalmazódó mozgássort. Utóbbit aztán elektromos impulzusok formájában eljuttatja a gerinc alsó traktusába, ahová szintén egy implantátumot helyeztek, hogy az mesterséges úton tudja "értesíteni" a beérkező feladatról az érintett idegpályákat.

A rendszer működését magyarázó ábra a tanulmányból
Az elképzelést végül nagy siker koronázta. A páciens sok gyakorlás és rehabilitációt követően mára eljutott oda, hogy (némi kartámaszték segítségével) nemcsak sík terepen, de lépcsőn is képes közlekedni. A fejlődés annyira látványos volt, hogy a kutatók a laborban használható konstrukciót idővel egy otthoni változattal toldották meg, ami egy kerekes járókereten tartalmazza az összes szükséges elemet.
A projekt tagadhatatlanul legérdekesebb eleme az, hogy a beteg mozgási rendszerének stimulálása bizonyos fokú természetes regenerációt indított be - emeli ki a The Register beszámolója. Ahogy az a tanulmányhoz készített videófelvételeken is látható, a több mint egy évtizede balesetet szenvedő páciens immár a BSI aktív támogatása nélkül is képes néhány lépést megtenni mankóval. Ez leginkább úgy lehetséges, hogy a rendszeres gyakorlatozás következtében új idegi kapcsolatok alakultak ki a gerincvelőben, aminek következtében részlegesen újraépült a kapcsolat a lábak és az agy között.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak