Az érintőkijelzők és hasonló újgenerációs eszközök korában láthatunk sok hasznos és haszontalan kísérletet beviteli módszerekre. Az IBM új szabványa az egészségügyben lehet hasznos.
Bár már senki nem tartja tudományos-fantasztikus álomnak az egér-billentyűzet alapútól eltérő beviteli módszereket, az "intelligens padló" kifejezés még így is túlzásnak tűnhet. Pedig elméletben már létezik ilyen, méghozzá az IBM tervein. A vállalat kutatási részlegén többek között arra keresik a megoldást, hogyan könnyíthetik meg informatikai eszközök az egészségügyet, a mindennapok orvosi jellegű kihívásait: egy most levédett módszer az otthoni betegápolásban, idősek biztonságos életvitelében segíthet, de akár kórházak, rehabilitációs intézetek is hasznosíthatják.

Ahová lépek, bit terem A Nagy Kék vállalat még 2009 februárjában adta be az okostelefonok és tabletek érintőkijelzőjéből származtatható ötlet szabadalmi kérelmét, de három évet kellett várniuk a bejegyzésre. A hivatalos megfogalmazás szerint a technológia "elektronikus multitouch padlóborító felület, mely szenzorok segítségével képes különféle formákat észlelni". A beadványban több lehetséges eset szerepel, amelyek során egy intelligens érzékelő-rendszer akár életet is menthet.



Az IBM beadványának egyik ábrájának magyarított változata
(a számok az egyes esettanulmányokra vonatkozó hivatkozások)


Az egyik felsorolt eset egy idősek otthonát említ, ahol egy páciens elesik és nem mozdul: ekkor az "okos padló" szenzorai felismerik, hogy egy fekvő emberről van szó, és az érzékelőhöz kapcsolt számítástechnikai rendszer bizonyos előre beállított paraméterek szerint értesíti a személyzetet vagy épp a mentőket. Emellett azonban céges példa is akad, ahol egy vállalat éjszakai biztonsági megoldásait egészítheti ki az érintőpadló. A rendszerben megadható például, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak egy helyiségben, bármilyen ettől eltérő adat észlelésekor automatikus vészjelzést kaphat a rendőrség.

A szabvány természetesen még csak papíron, pontosabban tervrajzok és tanulmányok formájában létezik, az IBM nem nyilatkozott konkrét felhasználási módokról, vagy a technológiához kapcsolódó, kereskedelmi forgalomban kapható eszközökről. A beadványban azonban egyértelműen szerepel, hogy nem csak koncepcióról, hanem a jelenlegi hardveres és szoftveres lehetőségek használatával előállítható, működő megoldásról van szó, így akár néhány éven belül a számítógép szólhat ránk, hogy vegyük le a cipőnket a nappaliban.

5 innováció az egér és a billentyűzet leváltására
Őrültség vagy zseniális? Működik a nyomtatástalanító
IBM Optochip: másodpercenként 500 HD film

A szoftverek validálásán vérezhet el az MI-vel támogatott kódolás

A CloudBees tanulmánya alapján a mesterséges intelligenciával generált kódok túltermelődése gyakori hibákat és magasabb költségeket eredményez a már élesben futó programok esetében.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.