Ha valaki sikeres író szeretne lenni, akkor az évszázados gyakorlat szerint el kell sajátítania minden szükséges ismeretet, majd akár évekig görnyednie az üres lapok fölött. Ha ez a módszer nem tetszik, esetleg létrehozhatunk ugyanezen feladatokra egy robot-rabszolgát is.
Az INSEAD Business School egyik professzora, Philip M. Parker az Amazon webáruháza szerint több mint 100 ezer könyv szerzője, saját cége, az ICON Group International pedig nem kevesebb mint 700 ezer saját könyvet adott ki. Mindezt úgy, hogy Parker gyakorlatilag egy sort sem írt: a feladatot egy saját tervezésű számítástechnikai rendszerre bízta.

Én, a robot Parker könyvei persze nem regények, inkább technológiai és üzleti elemzések, nyelvkönyvek, szótárak, orvosi könyvek különféle ritka betegségekről, valamint idegen nyelvek tanulására használható keresztrejtvények. A kiadványokban az a közös, hogy mindegyiket egy automatizált szoftveres megoldás "írta".



A professzor által több mint tíz éve fejlesztett rendszer adatbázisokat képes felépíteni megadott témakörök alapján különféle szabadon elérhető webes forrásokból. Ezeket aztán előre meghatározott elvek szerint rendezi össze, majd pedig sablonokat alkalmaz a szövegre, melyek elnyerik végleges formájukat.

Az amerikai szabványügyi hivatal által 2007-ben fogadta el a módszert, melyet röviden így foglal össze: "Jelen találmány egyedi művek automatizált megírására, marketingjére és/vagy kiadására szolgál. Az anyagot számítógép alkotja meg, amelyet automatikusan alakít egy kiválasztott formátumra, így véglegesítve a művet. Ez akár automatikusan ki is adható. (...) A művek igény szerint is írhatók vagy alakíthatók, így többek között lehetőség van más nyelvek használatára, valamint a tartalom legfrissebb verziójának létrehozására."

A rendszer egyébként könyvek mellett más tartalmak előállítására is képes, például videók vagy számítógépes alkalmazások is készíthetők a segítségével. Az alábbi videón Parker egy konkrét példán keresztül mutatja be a megoldás működését, amely jól megvilágítja az "on-demand" lehetőségeket is. A demóban egy gyógyszeripari kutatáshoz áll össze percek alatt egy részletes jelentés, amelynek az érdeklődő néhány kulcsszó és adat (például tól-ig dátumok, földrajzi kívánalmak) megadásával szab irányt. Látható, hogy a mesterséges intelligencia tulajdonképpen azokat a lépéseket követi, amelyet egy valós szerző is végigjárna: adott kifejezésekre keresve forrásokat kutat fel, majd ezeket idő és logika alapján sorba rendezi.



Parker a módszer segítségével valóban percek alatt készít egy adott témával foglalkozó könyvet, amelyet a rendszer automatikusan be is listáztat az elektronikus terjesztőkhöz. Az Amazon webáruházában az így készült művek 15-20 dolláros, vagy egyes esetekben több száz dollárért kaphatók: ha megnézzük az előállítás közvetlen költségeit (ez a villanyszámla miatt legyen mondjuk művenként egy dollár), Parker számára vastagon megtérül a robotra bízott írói munka.

Az innovatív Amerika után kullog a világ
Projektor és billentyűzet asztali lámpából
A Sony szabadalmaztatja a mobilt karcoló tollat


A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.