Tíz méter széles a Groningeni Egyetemen felépített érintőképernyő, amely főleg tudományos és oktatási feladatokban segít majd az egyetemistáknak és kutatóknak.
Hirdetés
 
A Hollandiában található Groningeni Egyetem mozi- és bemutatóterme már eddig is fejlettnek számított 3D-s mozivásznával, ám a vászon helyett mostantól egy érintőképernyő működik, amely az intézmény szerint kategóriájában ma a legnagyobbnak számít.


Multitouch A Reality Touch Theatre névre átkeresztelt teremben felállított, enyhén ívelt kijelző továbbra is képes a hagyományos két dimenziós tartalmak mellett 3D-s mozgóképek megjelenítésére, de az igazi szenzáció az, hogy a tíz méter széles, két és fél méter magas kijelzőfalon megjelenő tartalmak érintéssel is vezérelhetőek. A felhasznált technológia lehetővé teszi, hogy egyszerre akár száznál is több érintést tudjon kezelni a rendszer, így a multitouch-képességek terén is kimagasló teljesítményt nyújt.


Természetesen ez a kijelző nem a mobiltelefonokban megszokott technológiát használja, ekkora felületen értelmetlen lenne az ilyen módszerek alkalmazása. Ehelyett infravörös fény és mozgásérzékelés kombinációjával határozza meg a rendszer az érintések pontos helyét: az infravörös fényeket visszaverő felületet több mint ezer fényforrás világítja meg, és 16 mozgásérzékelős kamera figyeli az érintéseket. Bár az "érinthető" terület hatalmas, mégis sikerült a válaszidőt minimálisra csökkenteni, egy érintésre legfeljebb 50 milliszekundumon belül reagál a képernyő mögött megbúvó infrastruktúra.


Érdekesség, hogy a vezérléshez javarészt ingyenes szoftvereket használtak, és a hardverkörnyezetet is teljesen hagyományos elemek átalakításával építették fel. Bár természetesen szórakozásra is használható a rendszer, ám az egyetemen főként földrajzi információk elemzésére használják majd, melyet akár csoportmunkában is végezhetnek a felhasználók, egyes adatokat vagy mappákat "egymásnak adogatva".

Videotorium: videomegosztás magyar módra
Forgalomszimulátorral játszanak a japán kutatóközpontban
Hajlékony kijelzők a jövő irodájából

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.