Máris élénk a nemzetközi érdeklődés a jövő nyártól bevezetendő elektronikus útdíjfizetési rendszer tendere iránt, noha magát a pályázatot még csak a közeljövőben írják ki. Több cég is jelezte, hogy indulna a rendszer megvalósításáért, amire hírek szerint 75 milliárd forintot szánna az állam.
Magyarországon is a használattal arányos, elektronikus útdíjfizetési rendszer bevezetését tervezik a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik számára. A jelenlegi időalapú megoldást felváltó új rendszert, amelytől a kormány évi nettó 150 milliárd forint bevételt remél, várhatóan jövő júliusban indítják el. A díjköteles úthálózat hozzávetőlegesen 6300 kilométer, ebbe az autópályákon és autóutakon kívül az egy és két számjegyű főutak is beletartoznak.

Az erre vonatkozó pályázatot a hírek szerint a közeljövőben adja ki a projektgazda Állami Autópályakezelő, de idő előtt már több cég is jelezte indulási szándékát. Közéjük tartozik a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Systems Magyarország, amelynél csütörtökön élő bemutatót is tartottak a társaság anyacége által képviselt technológiai megoldás demonstrálására.

Versengő technológiák Az elektronikus útdíjfizetésre jelenleg két technológia, illetve ezek ötvözése ismert. Az egyik a műholdas helymeghatározáson alapul (GNSS), a másik pedig az 5,8 gigaherzen működő mikrohullámú megoldás (DSRC). Mindegyik rendszerhez szükség van a járműben felszerelt fedélzeti egységre (On Board Unit - OBU).
Szakértők szerint a technológiaválasztás hosszú távra determinálja a magyarországi útdíjrendszert. Mint a T-Systems bemutatóján elhangzott, az ország jellegzetességeit figyelembe nem vevő technológiaválasztásból adódó problémákra Csehország példája hívja fel a figyelmet, ahol ma már szükség lenne rá, hogy a főutakat is bevonják a díjfizetésbe, de az ottani autópályákon bevezetett mikrohullámú rendszer kibővítése túl költséges.

A T-Systems a műholdas (GNSS) technológiával kialakított e-útdíj rendszert tartaná gazdaságosabb megoldásnak, nemcsak azért, mert a díjazott úthálózat rugalmasan változtatható, hanem mert ehhez nincs szükség nagy beruházással járó útmenti infrastruktúrára, leolvasókra és azonosító kapukra sem, amit a mikrohullámú rendszer használ az adatok továbbítására. A GNSS rendszer GSM hálózaton küldi meg a számlázáshoz szükséges adatokat a központba, ugyanakkor a műholdas megoldás a mikrohullámúénál drágább fedélzeti egységet használ.

Pályáznának A műholdas technológiát támogatná az osztrák EFKON Group is, amely, mint az MTI tudósításából kiderül, ugyancsak indulni kíván az e-útdíj rendszer majdani közbeszerzési tenderén. Az EFKON szerint csupán három-négy olyan cég található ma a nemzetközi piacon, amely képes lenne Magyarország számára a tervezett időpontra kiépíteni az e-útdíj technikai feltételeit.

A Bitport információi szerint további cégek is tervezik indulásukat a pályázaton, de egyelőre nem kívánják névvel is nyilvánosságra is hozni ebbéli szándékukat.

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.