A hétvégi, másfél napos próbaüzemet követően a Magyarország.hu kormányzati portál és a hozzá kapcsolódó Ügyfélkapu felülete is megújult formában és kibővített lehetőségekkel várja az állampolgárokat.

A múlt hét elején elindított, majd néhány órán belül leállított új rendszer egyelőre működik, és rendben fogadja a látogatókat. Egy héttel ezelőtt azért kellett felfüggeszteni a próbaüzem működését, majd később a régi változatot visszaállítani, mert három felhasználó azt tapasztalta, hogy amikor belépett az értesítési tárhelyére, akkor a más felhasználó címére küldött visszaigazolásokat látta.

Dedinszky Ferenc kormányzati informatikai biztonsági felügyelő szerdai nyilatkozatából kiderült, a felhasználók ezzel együtt nem tudtak belépni más felhasználó fiókjába, csak a másik felhasználó visszaigazolásait látták, valamint az illető nevét, a nyugta számát és az adószámot. A kikerült információk egyébként máshonnan is elérhetők voltak.

A most hétvégén tartott próbaüzem után az illetékesek úgy határoztak, hogy normális használatban is marad az új fejlesztésű rendszer. Azaz vasárnap délutántól már hivatalosan is átvette a stafétát a 2.0-ás változat.

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.