A cég a 2009-ben részlegesen bevezetett informatikai rendszert bővíti ki teljes gépparkjára. Az utastájékoztatást, a jegykezelést és a diszpécserek munkáját egyaránt segítő projektre 214 millió forintos támogatást nyert el a társaság.

A Jászkun Volán Zrt. valamennyi helyközi autóbuszát pénztárgéppel integrált fedélzeti számítógéppel szerelik fel - jelentette be Pozsonyi István vezérigazgató a közlekedési cég hétfői szolnoki sajtótájékoztatóján. A társaság ezzel a már 2009-ben megkezdett modernizációt folytatja. Akkor 46 buszra került GPS alapú berendezés, ami többek között lehetővé teszi a fejlett forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer üzemeltetését, valamint a jegykiadást is gyorsítja.

A most bejelentett második szakaszban 150 autóbuszra és 17 bérletpénztárba kerülhet korszerű jegykiadó berendezés. A projekt összköltsége megközelíti a 270 millió forintot, ám sikerült az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól uniós forrásból 214 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerni, így a társaságnak csak a különbözetet kell kigazdálkodnia.

Minden szép lesz A kivitelezés lehetőségét ezúttal is a 2009-es projekt szállítója, az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt., a Magyar Telekom leányvállalata nyerte el. A cég kereskedelmi igazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette, a pénztárgéppel integrált fedélzeti számítógép az adatokat mobilinternetes kapcsolaton át továbbítja a központi rendszer felé. A központi rendszer a járművek helyzetét folyamatosan értékeli, összehasonlítja a menetrenddel, megjeleníti a diszpécser térképén, egyben figyelmeztető funkciókat és beavatkozási lehetőségeket kínálva számára.

Az utasok tájékoztatására a GPS-jeleket használja fel a rendszer, így az érdeklődők valós idejű adatokat kaphatnak a járatokról, akár a dinamikus utastájékoztató táblákról, akár az interneten keresztül elérhető tájékoztató oldalról. Az utasok ezt a szolgáltatást mobiltelefonról is elérhetik.

Google: hobbiprojektből budapesti útvonaltervező
Informatikával gyorsítható a tömegközlekedés

Milyen gyorsan adaptálódik a piac az átszabott NIS2-auditori szabályokhoz?

A miniszterrel történt egyeztetés után az SZTFH elnöke rendeletben könnyítette az auditorokra vonatkozó feltételeket, ami sokszereplőssé teheti a NIS2-audit piacát.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.