Bár a Windows 8 hivatalos premierje csak október 26-án lesz, már többeknek megadatik a lehetőség arra, hogy végleges verziót töltsön le belőle. Van, akik "örökbe" kapják, de aki igazán kíváncsi, 90 napos próbaverzióban is elérheti.
A legjobban azok járnak, akik tagjai a Microsoft valamelyik speciális programjának. A fejlesztők számára létrehozott MSDN (Microsoft Software Developer Network), valamint a rendszerüzemeltetőkre szabott TechNet előfizetői tegnaptól már tölthetik a Windows 8 RTM (Ready To Manufacture, azaz gyártásra kész) változatát a MSDN és TechNet oldalakról.

Egy nappal később, azaz mától azok az ügyfelek is letölthetik a Windows 8-at, akik rendelkeznek Microsoft Software Assurance szerződéssel. Ez egyfajta előfizetés a nagy mennyiségű licencekkel rendelkező vállalatok számára, amely többek között azt segíti elő, hogy a nagy számú telepítésre felkészülve korábban megszerezhessék a rendszert, és elkészíthessék belőle a telepítőkészleteket.

Augusztus 20-án tovább szélesedik a kör, amikor a Microsoft megoldásszállító-partnerei, többek között a Microsoft Action Pack előfizetői érhetik el az új operációs rendszert. Szeptember első napján az összes, Microsoft Software Assurance szerződéssel nem rendelkező mennyiségi licencelő is hozzájuthat a Windows 8-hoz - ezután követhezik az október 26-i dátum, amikor korlátozás nélkül, mindenki megvásárolhatja a rendszer számára megfelelő változatát.



Száz napig tárt ablak Ha viszont valaki, aki nem tagja a fenti programoknak és előfizetési konstrukcióknak, már most engesztelhetetlenül kíváncsi a végleges Windows 8-ra, szintén letölthet egy teljesen működőképes verziót. Az MSDN által kínált próbaverziót a telepítés után legkésőbb 10 napon belül aktiválni kell, ezután 90 napig működik (a weboldal alján találjuk a letöltő-linkeket, külön a 32 és 64 bites változatokhoz, a továbblépéshez csupán egy Live fiókra van szükség). Az így összesen 100 napra húzható próbaidőszak után a háttér feketére változik, és megjelenik egy üzenet, amely az ingyenes időszak lejártára figyelmeztet, majd pedig óránként automatikusan újraindul a rendszer.

Fontos, hogy folyamatosan használt, üzleti gépekre csak óvatosan kezdjük feltelepíteni a próbaváltozatot, mivel a Microsoft szerint ezt nem lehet majd végleges termékkel frissíteni, csupán teljes újratelepítésre lesz lehetőségünk.

A kipróbálható rendszer a Windows 8 Enterprise, azaz vállalatok számára kínált változata, amely több extra funkció is helyet kap. A Windows 7-ben bemutatott DirectAccess segítségével VPN használata nélkül csatlakozhatunk biztonságosan vállalati hálózatokhoz és távoli alkalmazásokhoz. A BranchCache szintén az előző operációs rendszerben mutatkozott be: a gyorsabb adatátvitel elősegítésére a fájlszerverekről vagy távoli hálózatokról származó adatokból gyorsítótárat hoz létre a saját számítógépen.

Szintén csak a vállalati Windows 8-ban található meg a jogosultság- és szabálykezelő AppLocker, valamint a Windows To Go, amely akár pendrive-ról vagy egyéb USB eszközről képes futtatni az operációs rendszert.

Az első fecskék: Windows 8-as tablet körkép
Minden szinten startra kész a Windows 8
Hagyomány és újítás: jönnek a Windows 8 hardveres kiegészítői

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.