A tavaly óta nem hivatalosan szivárgó információk valósak voltak: a Microsoft valóban dolgozott egy újszerű megoldásokkal operáló, két képernyős táblagépen. A baj csak az, hogy a héten leállították a projektet.

Mint ahogy anno a fejlesztés hírét, úgy a leállításról szóló információt is a mindig jól értesült Gizmodo techonológiai blog hozta nyilvánosságra. Microsoft-közeli forrásokból úgy értesültek, hogy a vállalatvezetés szerdán közölte a fejlesztőcsapattal, hogy a továbbiakban nem kívánják támogatni a Courier projektet.

Volt, de nem lesz | A Gizmodo hivatalosan is megkereste a vállalatot, ahol első ízben ismerték be a fejlesztés létezését, ugyanakkor a kommunikációért felelő alelnök azt is megerősítette, hogy abbahagyták a tervezést.

Frank Shaw azzal próbálta súlytalanná tenni a hírt, hogy elmondta, a Microsoft folyamatosan gondolkodik új lehetőségeken, fejleszt és tesztel lehetséges termékeket, ami önmagában segíti a vállalati produktivitást és kreativitást. Pusztán egy ilyen projekt volt a Courier is, aminek esetlegesen hasznát veszik a jövőben, de jelenleg nem terveznek ilyen típusú terméket piacra dobni.

Jó ötlet a kukában | A hír azért sajnálatos, mert a kiszivárgó információk és videók alapján a Courier sok érdekes ötletet és egyedi megközelítést hozott volna a táblagépek hamarosan nagyon sűrűvé váló mezőnyébe. Talán pont ez a dömping volt az egyik tényező, ami miatt a Microsoft a törlésről döntött. A másik az lehet, hogy koncentrálni szeretnének a jó fogadtatásra lelt új operációs rendszerük, a Windows 7 (és majd a Windows Phone 7) egységes használatára az összes terméküknél.

 

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.