A CD-k, DVD-k és Blu-ray lemezek kapacitás terén egyre nagyobbak, de ha azt nézzük, mennyire ellenállóak a fizikai behatásokkal vagy épp az idő vasfogával szemben, mindegyikük szinte ugyanúgy vérzik el. Egy startup forradalmat ígér ezen a téren.
A Millenniata nevű startup egy olyan optikai lemezt fejlesztett ki, amelyet akár folyékony nitrogénba, majd forró vízbe is márthatunk egymás után, vagy épp megpróbálhatjuk teljes erőből az asztalhoz csapni, a lemeznek mégsem lesz baja, és a rajta tárolt adatok is tökéletesen olvashatók maradnak.


Itt a legújabb kőkorszak Az M-Disc névre keresztelt megoldás hatékonyságát már az amerikai védelmi minisztérium is tesztelte abból a célból, hogy az eddigi optikai adattárolási módszereit biztonsági megfontolások alapján M-Disc alapokra helyezze. A Millenniata több vezető technológiai nagyvállalat, így például az LG támogatásával fejlesztette ki a technológiát, amelyről a szabványosítás befejeztéig nem adnak ki pontos specifikációt, a lemez anyagáról csupán annyit árultak el, hogy természetes "kőszerű" anyagról van szó.

Az M-Discekhez saját író szükséges majd, ám az elkészült lemezek bármilyen DVD vagy Blu-ray meghajtóban lejátszhatók. A korongok ugyanúgy egymásra helyezett rétegekből áll, viszont az eddigi technológiák helyett itt nincs tükröződő alsó réteg, a lézer gyakorlatilag a hordozóanyagba karcolja be az információt.

Kőbe vésett dátum A technológia már gyártásra kész, az LG és a Millenniata közösen indítja el az első M-Disc író-olvasó forgalmazását októberben. Innentől azonban gyártófüggetlenné válik a megoldás: Scott Shumway, a Millenniata vezérigazgatója szerint bármelyik DVD hardver gyártója könnyen beépítheti a technológiát saját temékeibe. Akár a meglévő DVD lejátszók is képessé tehetők az M-Discek lejátszására egy egyszerű firmware-frissítéssel.


Az M-Discek első generációja a DVD-k adatmennyiségét, tehát 4,7 gigabájtot biztosítja, de a Millenniata már elkészítette a Blu-ray formátumnak megfelelő lemez prototípusát is. Az első generációs lemezeket a DVD írók 4-szeres sebességének megfelelő gyorsasággal lehet írni, ez másodpercenként 5,28 megabájtot jelent: Shumway szerint nem is cél egyelőre a gyorsaság, hiszen az M-Disc speciális célokra készül, aki 48-szoros írási sebességre vágyik, valószínűleg egyébként sem az örökkévalóság számára készíti a lemezt.

A szabványügyi hivatalok szerint a DVD-k hivatalos tartóssága 50 és 100 év közé tehető, ám a gyakorlatban már szinte mindenki találkozhatott pár év után is olvashatatlanná vált lemezekkel. A DVD alapanyagául szolgáló polikarbonát hő vagy nedvesség hatására is torzulhat, a rétegek szétválhatnak, és még egy olyan lemez is olvashatatlanná válhat, amelyet a megírás óta le sem vesznek a polcról.

Az M-Discet épp ezért nagy elvárásokkal indítják útnak a vállalati, ipari és kormányzati felhasználásra, tehát minden olyan területre, ahol a megírt adatokat biztonságosan, hosszú ideig kell tárolni. Az ősz folyamán a boltok polcaira kerülő lemezek árát darabonként 3 dollár környékére teszi a gyártó, az író hardver árcéduláján szereplő összegről viszont még nincs hivatalos információ.

Mit tegyünk, ha kevés az okostelefon tárhelye?
Érkezik a tárhelykirály Archos tablet
Jöhetnek az óriás Bu-ray lemezek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.