Az egykori Nav N Go a névváltással együtt stratégiai irányváltást is tett. Ennek egyik első eredménye a Fujitsu Ten-nel kötött megállapodás.
A néhány hónappal ezelőtt bejelentett új csapásirány máris konkrét megrendelést hozott a navigációs rendszerek fejlesztésével foglalkozó NNG-nak. A tegnap nyilvánosságra hozott együttműködés lényege, hogy az autóelektronikai eszközöket gyártó Fujitsu Ten Limiteddel közösen alakítanak ki gyárilag beépíthető audio-, video- és navigációs egységet, amely bizonyos autómárkák központi elemébe építve 2012 első felétől lesz elérhető az európai, észak-amerikai és ausztrál piacon.

Újratervezés A korábban Nav N Go néven ismert, budapesti központú fejlesztőcég azért kényszerült iránymódosításra, mert az eddig alapvető felvevőpiacának számító kézi navigációs eszközökből (PND) az utóbbi években egyre kevesebb fogyott. Ennek oka elsősorban az okostelefonok fokozatos térnyerése, hiszen ezek a mobilok a megfelelő alkalmazás segítségével ugyanazt a funkcionalitást képesek biztosítani, azaz a PND feleslegessé vált.



A kiutat az autókba előre telepített, más néven OEM navigációs szolgáltatásokban látta meg az ezzel párhuzamosan neveti is váltó NNG. Ezen belül is elsősorban a kis- és középkategóriás járművekbe építendő navigációs rendszereket szeretnék ők fejleszteni az autóipari beszállítóknak.

Egyedi megoldás A fent említett partnerség keretében az NNG iGO Navigációs szoftverét a Fujitsu Ten feltételei alapján testre szabott megoldássá alakítják, amelynek része egy egyedi munkafolyamat és célállomás kereső, valamint egy kimondottan erre az eszközre kialakított HMI (Human Machine Interface – ember-gép interfész). Az egyszerű használatot hangvezérlés és az úti cél hangalapú megadással kívánják segíteni. Annak érdekében, hogy minél több információt tudjon közölni a vezetővel a rendszer, megosztott képernyő segítségével a különböző funkciók párhuzamosan jeleníthetők meg.

Új kapukat dönget az NNG
Autósok helyett gyártókra koncentrál a nevet váltott Nav N Go

Miért maradt le Európa az informatika nevű versenyszámban?

Az ARIS üzleti folyamatmenedzsment szoftver kitalálója szerint az európai (német) cégek nem látták a fától az erdőt, a hardvertől a szofvert.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.