A Microsoft először mutatja meg, hogy milyen újdonságokkal érkezik a Windows 8 frissítése június végén.
Hirdetés
Ahogy közeledik a Windows 8 frissítésének kiadása, úgy gyarapodnak a hivatalos információk a változtatásokkal kapcsolatban. A hírek áramlását tovább gyorsítja a jelenleg is zajló tajvani Computex kiállítás, hiszen a Microsoft vezetői a helyszínen igyekeznek minél több pozitív hírt leadni a Windows sorsáról, hogy a hardvereket gyártó partnereket és persze a felhasználókat is megnyugtassák.
Szebb, jobb, de mi van a Start gombbal? ■Ennek legfontosabb jeleként megjelent az első hivatalos videó a Windows 8.1 újdonságainak bemutatására, ami azért érdekes, mert eddig kizárólag képernyőfotókon lehetett nyomozni, hogy pontosan mi és hogyan fog változni. A pár perces bemutató során nyomon követhetjük, hogy a Windows 8.1 felülete sokkal élőbb, személyre szabottabb lesz, ami egyrészt a zárképernyőn, különböző forrásokból behívott fotóknak, másrészt az átméretezhető csempéknek és a még több színsémának köszönhető. A keresés is sokat fejlődött, mivel a Windows a PC tartalmában és a neten is kutat az információk után, aminek a megjelenítésére is valószínűleg sok munkaórát fordíthattak a fejlesztők.
A multitasking is javult, amit egy mailben küldött kép megnyitásával demonstrálnak a videóban: a kép a levelező kliens mellett jelenik meg, sőt, elméletileg ide további alkalmazásokat is elhelyezhetünk, amennyiben van annyi helyünk. Aki a videó utolsó másodpercéig a már hivatalosan is elismert és feltámasztott Windows gombot várt, annak csalódnia kell. Noha egy pillanatra feltűnik a bal alsó sarokban elhelyezett gomb, annak pontos működéséről nem kaptunk információt, ahogy arról sem szólt a fáma, hogy miként működik a közvetlenül desktopra való bootolás.
Office 2013 ingyen ■Az Acer a Computexen bemutatta az első 8 colos, Windows 8 alapú táblagépet (Iconia W3), amit valószínűleg követnek majd a versenytársak is. Ez már csak azért is biztos, mert Tami Reller, a Microsoft Windows üzletágának pénzügyi vezetője bejelentette, hogy a kis méretű kijelzőjű, azaz 7-8 colos Windows 8 tableteken előre telepítve megtalálható lesz az Office 2013-as verziója. Ez közelebbről az Office Home és Student 2013-as verziót jelenti, ami a Word, Excel, PowerPoint és One Note alkalmazásokat fogja tartalmazni.
Acer Iconia W3: az első 8 colos
Az Outlook 2013 tehát nem kerül be a csomagba, viszont a Microsoft még korábban bejelentette, hogy a Windows RT 8.1-re frissülő táblagépek automatikusan megkapják az Outlook RT verzióját. A Windows 8 korábban Blue kódnéven emlegetett, de hivatalosan 8.1-nek hívott ingyenes frissítése június 26-tól érkezik meg a Windows 8-as eszközökre.
A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.
A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.