Több mint félmilliárd forintból kiszámíthatóbb buszközlekedést ígér az önkormányzat a kaposváriaknak. Az utastájékoztató rendszer mellett, amely pontosan jelzi majd a járatok útvonalát és menetrendjét, ingyenes wifi is lesz a járműveken.
Hirdetés
 
Megbízhatóbb buszközlekedést és a járműveken ingyenes wifit ígér a kaposváriaknak a helyi önkormányzat. Ennek megvalósítására a dunántúli város európai uniós támogatással indított el egy 571 millió forintos fejlesztési programot. Ennek lesz része egy dinamikus utastájékoztató rendszer, amelynek keretében 41 buszmegállóban napelemes, az autóbuszállomáson pedig 2 nagyméretű elektronikus tájékoztató táblát helyeznek ki.


forrás: kapos.hu


A rendszer segítségével minden szükséges információt megkapnak majd az utasok: például azt, hogy mik az indulási és érkezési időpontok, melyik járattal hová utazhatnak, melyek az átszállási lehetőségek, sőt GPS koordináták alapján a táblákon olvasható lesz, hogy hány percet kell várni, hogy a busz a megállóhelyre érkezzen.

Neten is követhető a forgalom A rendszer jelzi az alacsonypadlós járművek érkezését, amely hasznos információ a mozgáskorlátozottak, idősek és babakocsival utazók számára.

Négyen pályáznak a 35 milliárdos GSM-R tenderre
WiFi teszt repülőn, 9 tonna krumplival

Az új fedélzeti számítógépekkel felszerelt helyi autóbuszokon az utastájékoztató révén a forgalomirányítók is követhetik a járatok helyzetét a térképen, adatokat kaphatnak a jármű állapotáról és szükség esetén kapcsolatba léphetnek a járművezetővel. A buszok helyzete pedig az interneten is követhető lesz – ismertette a beruházás részleteit Herczeg András, a kivitelező T-Systems Magyarország Zrt. projektvezetője.

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.