Elon Musk vállalatának tőzsdei bevezetése már biztosan megdöntött egy korábbi rekordot, bár egyes elemzők nem győznek figyelmeztetni a vállalat túlzó értékelésére és az elsősorban a lakossági befektetőkre vonatkozó kockázatokra.

A SpaceX pénteken debütál a Nasdaq kereskedésében, miután a befektetők 75 milliárd dollárt toltak a világ eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetésébe. A mérföldkőnek számító tőzsdei bevezetés egyből a világ legértékesebb vállalatai közé repítette Elon Musk vállalatát, amely a tőzsdefelügyelethez benyújtott tájékoztatása alapján a "tevéknyeségi körök egyedi kombinációjával" és "szélsőséges vertikális integrációval" igyekszik "megérteni az univerzum valódi természetét" és "eljuttatni a tudatosság fényét a csillagokig". Musk űripari, kommunikációs és MI-ambíciói ezek szerint 1,77 billió dolláros értékelést igazolnak a társaságnál, ahol tavaly még közel 5 milliárd dolláros veszteséget könyveltek el, és a bevételek szintjén is csak töredékét mutathatták fel a hasonló értékű technológiai óriások eredményeinek.

A beszámolók szerint a tőzsdére és a jegyzőkre is nehezedik némi nyomás, hogy képesek legyenek kezelni a bevezetés rendkívüli megrendelési volumenét, elkerülve a Meta 2012-es debütálását beárnyékoló technikai hibákat, a kínálat és a kereslet egyensúlyba kerüléséig. Az elsődleges nyilvános kibocsátás mindenesetre darabonként 135 dollárra árazta a több mint 555 millió részvényt, amelynek alapján a SpaceX már a hetedik legnagyobb amerikai vállalat, és a piaci kapitalizációja még tovább emelkedhet, ha a jegyzők a későbbiekben élnek további részvények eladására vonatkozó jogukkal. A CNBC riportjában idézett elemző például 190 dolláros 12-18 hónapos célárat határoz meg, ami ebben az esetben 40 százalékos nyereséget jelentene már a tőzsdei bevezetéskor rögzített részvényárfolyamhoz képest is.

A Reuters ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a SpaceX ugyan csak később jelenhet meg az S&P 500 indexben, a Nasdaq 100-as várhatóan gyorsított felvétele új keresletet teremthet iránta a passzív alapokon és az indexet követő ETF-befektetéseken keresztül. Egyes elemzők arra is számítanak, hogy a SpaceX debütálása a befektetői portfóliók átrendeződésével jár majd, ami eladási nyomást gyakorol más jelentős techvállalatokra. A hírügynökségnek nyilatkozó szakértő a lakossági befektetőkről szólva egyszerre lát lehetőséget és veszélyt is a nagy érdeklődésben: a SpaceX a kibocsátás 30 százalékát az ő számukra különítette el, hogy a Tesla tapasztalataiból kiindulva kihasználja Musk népszerűségét a megfelelő körökben, de ugyanezek a befektetők lesznek akkor is a legsebezhetőbbek, ha a trendek megfordulnak.

Érveket nem érdemes álláspontokkal ütköztetni

Abban a legtöbb forrás megegyezik, hogy a nagy felhajtás ellenére továbbra is nehéz dolog a SpaceX tényleges értékének meghatározása. Maga a vállalat 28,5 billió dolláros piacról beszél, és sokak szerint erős alapokat jelentenek számára a Starlink műholdas internetes szolgáltatásból származó bevételei vagy a műholdak pályára állításában betöltött dominanciája. Ehhez jönnek azok a bizonytalan, de mindenképpen meglévő lehetőségek, mint amilyen a SpaceX a mesterségesintelligencia-üzletága. A CNBC korábban a Morningstar elemzőire hivatkozva arról írt, hogy a SpaceX valós értéke inkább 780 milliárd dollár lehet, mások azonban felvállalják, hogy ezt a márkát "nem a fundamentumok alapján vásárolják", és még akkor sem változna az álláspontjuk, ha az árfolyam benézne 100 dollár alá.

A Reutersnek nyilatkozó befektető erre az Amazon analógiáját hozza fel, ami aktuális teljesítményétől függetlenül képes volt megváltoztatni az emberek életmódját. A SpaceX esetében nyilván csak később derül majd ki, hogy a hasonlat mennyire állja meg a helyét, egyelőre annyi biztos, hogy Elon Musk életmódja nincs veszélyben. A tőzsdei bevezetéssel ő lehet majd a világ első dollárbilliomosa, miután a SpaceX-ben lévő részesedése már önmagában is 866,5 milliárd dollárt ér. Musk emellett a SpaceX szavazati jogainak több mint 82 százalékát ellenőrzi, így teljes ellenőrzéssel rendelkezik az igazgatótanács felett. A SpaceX 2002-es alapítása óta több mint 41 milliárd dolláros halmozott hiányt mutathat fel, és a fent idézett tájékoztatójában arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a belátható jövőben sem feltétlenül lesz nyereséges.

Piaci hírek

Szétszedték Trump telefonját, és egy HTC-t találtak

Az iFixit a májusban megjelent T1-en is elvégezte a szokásos boncolásos vizsgálatát. Vérmérséklet szerint lehet sírni, röhögni vagy sírva röhögni...
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.