Egybehangzó piaci pletykák szerint a HP csak időlegesen fújt visszavonulót a táblagépek piacán. A hírek szerint a Palm webOS rendszerével szerelt gép már ősszel elérhető lesz.

A táblagépek fekete napján két iPad-rivális is meghátrált. A Microsoft Courier mellett a Hewlett-Packard Slate (palatábla) elnevezésű eszközét sem merték összeereszteni az Apple új üdvöskéjével. Utóbbi akció azonban csak időlegesnek tekinthető, hiszen minden jel arra mutat, hogy a HP gőzerővel dolgozik a tervek átalakításán. A Hurricane (hurrikán) néven emlegetett új táblán valószínűleg a Palm webOS rendszerének átalakított verziója fog futni.

A HP áprilisban 1,2 milliárd amerikai dollárért vette meg a PDA-k megjelenésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Palmot. A nagy múltú cég azonban az okostelefon-szegmensben már nem szerepelt olyan jól, így a felvásárlás senkit nem lepett meg. Az első szakértői reakciók természetesen úgy tippelték, hogy a Palm azért kellett a HP-nak, hogy erős infrastrukturális alapokon tudjon csatát kezdeni az egyre kövérebbé hízó okostelefon-piacon.


!Hasta la vista, Windows! | Ám mint ahogy lapunk is megírta, az üzletnek egyéb járulékos előnyei is lehetnek, konkrétan a táblagépek területén. A HP sokáig készülő, majd januárban a Microsoft vezére által beharangozott Slate-je elvileg Windows 7-es operációs rendszeren futott volna, ám a Palm felvásárlásával egy új, a HP szempontjából függetlenebb lehetőség is körvonalazódott. Ha hinni lehet a - később általában beigazolódó - jól értesült forrásokból származó pletykáknak, akkor a Slate-et pontosan ezért állítatta le a HP.

A webOS-sel szállított új táblagép új nevet is kapott. A rendkívül meggyőző Hurrikán titulusra persze rá kell majd szolgálnia a hírek szerint akár már ősszel kapható HP táblagépnek. Az iPad sikere és időelőnye akkora, hogy valóban forgószélnek megfelelő átütőerőre lesz szükség a trend megtöréséhez.

Keresik az infokommunikációs szektor legkiválóbb vezetőjét

Az IVSZ a hagyományokhoz híven idén is meghirdette a Gyurós Tibor-díjat, amelyet a digitális ökoszisztéma legrátermettebbnek tartott menedzserének ítélnek oda.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.