Visszavonulót fúj a nappalikból a Logitech. A Google TV-hez kitalált Revue set-top box óriási bukás lett, és 100 millió dollár veszteséget okozott az amúgy sem túl jól muzsikáló perifériagyártónak.
A Logitech nemrégiben kinezevett vezetője múlt hét végén elemzők előtt jelentette be, hogy befejezik a Revue elnevezésű set-top box gyártását. Guerrino De Luca meglehetősen nyíltan beszélt a Google TV-hez kitalált eszköz kudarcáról.

A Google Android rendszerével futó beltéri egység a tévéképernyőkre tette volna át az internetezést, a játékot és egyéb szórakoztató alkalmazásokat. A tervekhez képest azonban rettenetesen alakultak a valóság számai: üzemi eredmény szintjén 100 millió dollár nagyságrendű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a vállalat.

Fővesztés terhe mellett A Logitech első negyedéve többek között ezért alakult olyan botrányosan, hogy az addigi első számú vezetőnek távoznia kellett. A frissen érkezett De Luca irányítása alatt egy ideig csend volt a termék körül, most azonban elérkezett az idő a kivégzésre.

Az új vezető azonban rendkívül elegáns módon nem a Google TV-vel, illetve annak esetleges koncepcióbeli problémáival próbált kizárólag takarózni. Világossá tette, hogy a szolgáltatásban van potenciál, csak ők házon belül rúgtak egy óriási öngólt magával a megvalósítással. Igaz, azt azért megemlítette, hogy szoftveres oldalon voltak gondok, és a szolgáltatással kínált tartalom sem volt éppen bőséges.

Problémás gyerek A kezdetekben 300 dollárért, majd egy fél év múlva már mindössze 99-ért kínált set-top box felhasználói nagyjából a fenti elemzésnek megfelelő kritikát fogalmaztak meg. Nehéznek találták a rendszer konfigurálását és használatát, valamint többen panaszkodtak arra, hogy maga a Google TV szolgáltatásában is rendszeresen hibákba ütköztek.

A Google a maga részéről meglehetősen késve reagált a problémákra, és alig néhány hete jelentette be új generációs tévés megoldásánák elindulását. Ugyanakkor a korábbi tervekkel ellentétben nyáron egyértelművé tették, a cég az USA határain kívülre viszi a szolgáltatást: az európai debütálás 2012 elején várható.

A Logitech mellett eddig csak a Sony fejlesztett Google TV alapokra, ők televízióikba és Blu-ray lejátszóikba építették be a rendszert, de a hírek szerint a második körben több gyártó, így például az LG Electronics is előáll saját megoldásával. Ez utóbbi megjelenése várhatóan egybeesik majd a jövő januárban tartandó Consumer Electronics Show-val. A belépők mellett azonban a távozók listája is egyre bővül, hiszen a Logitech Revue processzorát is adó Intel szintén bejelentette, hogy felszámolja digitális otthonokkal foglalkozó üzletágát.

Európába jön a Google TV
Az Intel kihátrál a nappaliból

Mi lesz itt? A Google TV amerikai bevezetése enyhén szólva is harmatos sikereket hozott; részben annak köszönhetően, hogy a nagyobb tévétársaságok nem támogatták a kezdeményezést. Úgy érezték ugyanis, hogy az új megoldás saját piacukat és befolyásukat gyengíti. A Google ezen kívül arról sem osztott meg túl sok információt, hogyan és miből termel majd nyereséget a szoftverből.

A jelenlegi helyzet szerint az amerikában legnépszerűbb webes film- és tévészolgáltatás, a Hulu letiltotta a Google TV-s hozzáférést, de szintén elérhetetlenek olyan nagy szolgáltatók is, mint a CBS, az NBC, az ABC, a Fox vagy épp az MTV. A 2.0-s rendszer elindítása és az európai bővítés most azonban újabb esélyt kínál a Google-nek, hogy olyasmit alkosson partnereivel, amiért az emberek hajlandók lesznek pénzt áldozni.

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.