A vállalat idén nyáron alakítja át a mennyiségi szoftverlicencekre vonatkozó szabályozását. A változtatások célja, hogy ügyfelei egyszerűbben, legfőképpen pedig olcsóbban költöztethessék microsoftos megoldásaikat a felhőbe.
Hirdetés
 
A szoftvercég az utóbbi időben minden követ megmozgat, hogy ügyfeleit a felhőszolgáltatások felé terelje. A legújabb fejlemény ebben a sorban, hogy a március végi Microsoft Hosting Summit rendezvényen bejelentették a vállalati szoftverlicencelés feltételeinek módosítását. A július elsején életbe lépő változások rugalmasságot és átjárhatóságot kínálnak a különféle telepítési opciók területén, ide értve a hagyományos (on-premise) telepítéseket és a Microsoft vagy partnerei által kínált felhőszolgáltatásokat.

A "mobil licencelésnek" nevezett lehetőség figyelembe veszi, hogy az egyes vállalatok máshogy közelítik meg a cloud megoldásokat, így a licenc megvásárlását különválasztja annak felhasználásától. A mennyiségi licenccel rendelkező szervezetek 90 naponként átköltöztethetik az alkalmazásokat saját szervereikről a felhőbe, vagy visszatérhetnek a saját telepítésekhez - tulajdonképpen a jelenlegi, saját szerverek közötti átjárhatóság feltételeinek kibővítéséről van szó.

Nyári választék Ez a Microsoft szándéka szerint nem csak a meglévő ügyfeleknek segít a cloud szolgáltatások adaptációjában, de az új vásárlóknak is kedvező lehetőséget jelent. Egyrészt nem jár extra költségekkel, másrészt folyamatosan biztosítja a frissítési garancia (Software Assurance) előnyeit is. A mobil licencelés lefedi majd egyebek mellett az SQL Servert, az Exchange Servert, a SharePoint Servert, a Lync Servert, a System Center szervereket és a Dynamics CRM termékeket. A lehetőség nem vonatkozik a Windows kliensekre, az asztali alkalmazásokra vagy a fejlesztői eszközökre.

A júliusi változásokról részletes tájékoztatás olvasható a Microsoft angol nyelvű közleményében.

Macska-egér játékot játszik a Starlink az iráni hatóságokkal

A belföldi hálózat megbénítását követően az iráni kormányzat most a Starlink ingyenessé tett műholdas internetszolgáltatását is megpróbálja kinyírni, amihez a feltételezések szerint az oroszoktól vett eszközöket és módszereket is felhasználhatja.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.