Az idei Innovációs TechShow keretében 21 ígéretes magyar fejlesztés mutatkozik be. A rendezvény különlegességét az adja, hogy az esemény az EU-elnökségi program része lett, így nagyobb nemzetközi visszhangra számíthatnak az indulók.

A Mobilitás és Multimédia Klaszter 2009. óta rendezi meg az innovatív hazai technológiai fejlesztéseket felvonultató Magyar Innovációs TechShow-t. A tavalyi teltházas rendezvény folytatásaként idén május 17-18-án mutatkozhat be az a 21 projekt, amelyeket a közel 90 beérkezett pályázatból választott ki a szakmai zsűri.

Elnökségi program A szerencsések rövid versenyprezentációkban mutathatják be fejlesztéseiket és találkozhatnak kockázati tőke befektetőkkel is. Sőt, mivel az esemény bekerült a magyar EU-elnökség hivatalos programjai közé, jó eséllyel nem csupán határainkon belül értesülnek majd az ötletekről a reménybeli partnerek és befektetők.

A kiállítói standokon bemutatkozó fejlesztések többsége mobilkommunikációs-, vagy webes alkalmazás, ám a felhasználási területek tekintetében nagyon színes a felhozatal - a gyógyászattól kezdve a sporton keresztül az űrkutatásig terjed a találmányok spektruma.

A robotpilótától a webkameralaborig Szintén ígéretes ötletnek tűnik a katasztrófa-elhárítást végző pilótanélküli kisrepülőgép, a mobilinternetet alkalmazó közlekedési jegyrendszer, vagy a webkamera-alapú természet-megfigyelő laboratórium diákok és tanárok számára.

A zsűri tagja volt Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára is, aki elégedetten nyilatkozott a beérkezett pályázatok mennyiségéről és minőségéről.

A tavalyi rendezvényről készült videós beszámolónk

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.