Iparági fogalomtárat készített el az IVSZ Adatközpont munkacsoportja. A gyűjtemény az adatközpont fogalmától a felhő alapú szolgáltatások magyarázatáig foglalja össze és teszi egyértelművé az iparágban használt terminológiát. A fogalomtár tudásbázis és munkaeszköz minden piaci szereplő számára.
2010-ben alakult meg az IVSZ adatközpont munkacsoportja, amely egyrészt az adatközpontok, szervertermek, szerverszobák építésével foglalkozó, valamint a kész infrastruktúrát biztosító, úgynevezett kolokációs és hoszting szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat fogja össze.

Az adatközponti szolgáltatások az  infokommunikációs szektoron belül egy önálló, jól elkülöníthető tevékenységi kört alkotnak. A szegmens jelentősége egyre nő, többek között annak is köszönhetően, hogy az információk elérésére egyre inkább a mobil eszközöket használják, így az adatközpontok válnak az információk tárolásának bázisává. Az adatközponti szolgáltatásokkal foglalkozó cégek árbevétele Magyarországon évi 10-12 milliárd forintra tehető.

Közös tudásbázis
Az IVSZ adatközpont munkacsoportjának jelenleg mintegy húsz cég a tagja. A munkacsoport első közös tevékenysége az iparági fogalomtár létrehozása volt. Olyan gyakran, de eddig nem egyértelműen használt fogalmak gyűjteménye, amely a nemzetközi szinten is elfogadott terminológiával és szabványokkal összhangban született meg. A fogalomtárral a munkacsoport egy olyan referenciadokumentumot hozott létre, amely tudásbázis, háttértár és munkaeszköz minden piaci szereplő számára, aki az adatközpontokkal és azok szolgáltatásaival kapcsolatba kerül.

Hűtlenségi hullám az adatközponti fejlesztésekben
Adatközpont-szolgáltatók: informatikai benzinkutak

- Az adatközponti fogalomtárral az iparág meghatározó szereplői által fémjelzett, szakmai konszenzuson alapuló anyag született meg. A piac minden szereplője, a megrendelők és szállítók munkáját is segíti azzal, hogy nincs szükség minden egyes ajánlatadás, szerződéskötés során a fogalmi keretrendszer tisztázására. Elegendő a fogalomtárra hivatkozni. Ugyancsak hasznos szolgálatot tehet a pályázatok, tenderek kiírása és értékelése során az egységes fogalomkör használata – nyilatkozta Szabó Gábor, az IVSZ adatközpont munkacsoport vezetője, a Dataplex ügyvezető igazgatója.

Részletek a fogalomtárból
Adatközpont: Informatikai és távközlési infrastruktúra biztonságos és hatékony elhelyezését, működtetését szolgáló technológiai rendszereket magában foglaló cél-létesítmény.
Hoszting: A terület alapú elhelyezésen felül az informatikai rendszerek üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúrát biztosító szolgáltatás (telekommunikációs kapcsolatok, hálózat, felügyelet).
Kolokáció: ICT berendezések egy közös területen történő négyzetméter, vagy áramfogyasztás alapú elhelyezése. A szolgáltató kolokációs konstrukcióban az áramellátást, a környezeti feltételeket (hűtés), a fizikai biztonságot, a tűzvédelmet és az oltást biztosítja.

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.