Tovább erősítené pozícióját a mobil egészségügyi megoldások piacán a Telenor. Partneri hálózata ma főként egészségügyi szolgáltatókból áll, de számítana a háziorvosok nagyobb létszámú megjelenésére is.
Jövőkutatók, gyakorló orvosok és a Telenor vezetői számoltak be az mHealth piacon végbemenő aktuális folyamatokról, fejlesztésekről a mobilszolgáltató hétfői szimpóziumán. A rendezvény üzenete az volt, hogy a cég építve az anyavállalat és a saját eddigi kezdeményezésekre minden eddiginél erőteljesebb kampányba kezd a mobil egészségügyi megoldások területén.

 

Északon bejött ■ Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója ennek kapcsán kifejtette az új mobil eszközök, az okostelefonok és a táblagépek révén felgyorsul az információcsere az orvosok és a páciensek között. Az előbbiek az mHealth-szel megvalósuló távdiagnosztikát tartják a sztetoszkóp megjelenése óta a legizgalmasabb orvosi eszköznek.  Emlékeztetett rá, hogy a mobil egészségügyi megoldások révén jelentős költségmegtakarítás érhető el. Svédországi példával élve: az ottani időskori beteggondozásnál évi 2,4 milliárd eurós megtakarítás mutatható fel a technológia bevezetése nyomán. Megjegyezte, hogy a távkezeléssel  jelentős mértékben csökkenthető a kórházi napok száma is.

A Telenor az m-healthhez elsősorban a hálózati infrastruktúrát ajánlja, hipernet hálózata egyes településeken már eléri a 84 megabit/sec letöltési sebességet. A cég néhány egészségügyi szolgáltatóval már meg is állapodott, számukat akarja a jövőben tovább bővíteni – mondta el a Bitportnak Drozdy Győző, a Telenor vezérigazgatói stratégiai tanácsadója. Hozzátette, a kör szélesíthető az új megoldások iránt fogékony háziorvosok bevonásával is.

Kórházi tapasztalatok
Kedvező tapasztalatokról számolt be az mHealth hazai kórházi alkalmazása kapcsán Klausz Ferenc, a Telenor vállalkozásfejlesztési vezérigazgatóhelyettese. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt kórházának a bevonásával a közelmúltban lezajlott pilot-projekt 20 százalékos megtakarítást eredményezett az intézményeknek, 30 százalékot a pácienseknek.

A PwC nemrégiben publikált, többek között európai országokat is érintő világszintű kutatása azonban lehútheti az mHealth koncepciójától gyors eredményeket váró álmodozást. Az új technológia ugyanis önmagában csak ritkán elégséges: a PwC tanulmánya megállapítja, hogy az egészségügyben erős az ellenállás a technológiai változások iránt, így az adaptáció kifejezetten lassú ezen a területen.  

A témát megvilágították a jövőkutatók és a gyakorló orvosok szempontjából is. Az előbbiek szerint a jelenlegi évtized lehet az mHealth terjedésének az évtizede, a következő években várhatóak az igazi új megoldások. Magyarországon is adottak a feltételek, szeretjük a mobiltechnológiát, kellően egészségtelenül élünk és vannak már digitális egészségügyi adatbázisaink. A gyakorló orvosok nevében felszólaló Meskó Bertalan rámutatott, kulcskérdés a digitális íráskészség terjesztése, a közösségi média használata az erre vonatkozó ismeretek oktatása az orvosegyetemeken is.

Mindenkit érdekel  Hogy az informatika és az egészségügy kapcsolata mennyire fontos téma a távközlési szolgáltatóknak, arra szolgál jó példával a Magyar Telekom néhány nappal ezelőtti bejelentése, miszerint patikákban is elérhetővé teszi a páciensek számára a csatlakozást internetes betteggondozási rendszeréhez.

Egyelőre csak ígéret marad a mobil egészségügy
Patikákban is csatlakozhatunk a beteggondozási rendszerhez

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.