A múlt héten bemutatott, Leap nevű gesztusvezérlő nem nagyobb egy csomag rágóguminál, de könnyen megváltoztathatja a számítógépekkel való interakció jelenlegi gyakorlatát.
Hirdetés
 
A Leap Motion készüléke hasonló módon érzékeli a kéz- és ujjmozdulatokat, mint például a Microsoft Kinect technológiája, csakhogy annál százszor pontosabb. Ez nem véletlen, hiszen a PC-kkel, tabletekkel vagy okostelefonokkal való közeli interakciókhoz tervezték, sőt kis mérete lehetővé teszi, hogy a fenti eszközök mellett billentyűzetekbe, autók műszerfalába vagy bármilyen egyéb készülékbe is beépíthessék.



Erre egyelőre nem fog sor kerülni, mivel a találmányt jegyző Leap Motion egyelőre önállóan forgalmazza majd a kontrollert, amely decemberben kerül majd a boltokba, de 70 dolláros áron már most is előrendelhető. A Leap USB kábellel lesz csatlakoztatható Mac vagy Windows-alapú gépekhez, 4 köbláb (nagyjából 0,13 köbméter) munkaterületet biztosítva a felhasználóknak, a szoftverfejlesztő készlet (SDK) múlt hétfői közzététele pedig elősegíti, hogy év végéig külső alkalmazások is készüljenek hozzá.

Csak egy mozdulat  A Leap szenzorai szabványos ipari komonensek, az eszköz lelke a szoftver, amelynek kapcsán az ötletgazdák szerint olyan matematikai és algoritmikus problémákat oldottak meg, amelyekkel eddig senki sem foglalkozott, részben azért, mert megoldhatatlannak tartották azokat. A Leap Motion egyik tulajdonosa állítólag azért fogott bele a megoldás fejlesztésébe, mert a számítógépes modellezést zavaróan lassúnak ítélte a szabadkézi rajzoláshoz képest. Íme az eredmény:




Az apró eszköz századmilliméteres pontossággal érzékeli az ujjak mozgását, amelynek segítségével a képernyőn való görgetéstől a rajzoláson keresztül a zongorázásig bármi megoldható, sőt a felhasználó autentikációjára is alkalmas. Állítólag attól sem kell félni, hogy bárki idő előtt görcsöt kap a folyamatos ujjgyakorlattól, mivel a Leap az érzékenység folyamatos állítgatásával lehetővé teszi, hogy akár a legapróbb mozdulat is átíveljen a teljes képernyőn.

Nem menő a 2D  A jelenlegi érintőképernyős trendet sokan tartják előrelépésnek a hagyományos egér-billentyűzet kombinációval szemben – általában azok, akik nem dolgoznak rajta –, de a Leap ezeket a technológiákat is idő előtt nyugdíjba küldheti. Az érintőképernyő ugyanis korlátokba ütközik az előre-hátra mozgatás vagy a forgatás, illetve a mozdulatok gyorsaságának tekintetében, ezzel szemben a háromdimenziós vezérlő elvileg teljesen alkalmas a meglévő 2D felületek kezelésére.

A 20 alkalmazottat foglalkoztató Leap Motion eddig összesen 14,5 millió dolláros befektetői tőkét szerzett, hogy sikerre vigye termékét, amire a Windows 8 operációs rendszer közelgő megjelenése kiváló lehetőséget biztosíthat.

Mindenki mindent tapizhat a tárgyalóban
Többet erővel: érintőképernyő felturbózva

Legyalulja és újrarendezi az okostelefon-piacot a memóriahiány

Az IDC éves alapon 13 százalékos visszaesést jósol az értékesítésben, de lesznek mélyreható változások is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.