A 4. Innovációs TechShow egyik résztvevője az Adatkocka nevű hazai fejlesztés. Bár vannak, akik első látásra a Dropboxhoz és társaihoz hasonlítják, a megoldásnak csak egy része költözik a felhőbe: a hibrid működés biztonságot és odafigyelést nem igénylő használatot ígér.
A vállalati adatmentésnek sokféle formája létezik, ám Szabó Gábor, a fejlesztés mögött álló cég ügyvezetője szerint az Adatkocka sok szempontból hiánypótló ötletre épül. Ismerjük a Dropboxot, SkyDrive-ot,a friss Google Drive-ot és versenytársaikat, amelyek cloud tárhelyet kínálnak ingyen illetve aprópénzért, ám ezekből hiányzik a teljeskörű, automatikus mentési és visszaállítási funkciók legtöbbje. A másik oldalon pedig sokak szerint túl nagyra hízott megoldásokat találunk, amelyek külön szervereket, dedikált hálózati kapcsolatokat, valamint folyamatos karbantartást igényelnek, nem is kevés pénzért. Az Adatkocka e két véglet között egyensúlyozik egy megfizethető, biztonságos módszer segítségével, amelyre ráadásul teljesen igaz, hogy elég egyszer "letenni a sarokba".

Adatkockázatok ellen Az Adatkocka hibrid megoldásának lényege, hogy egyik "fele" lokális hardver és szolgáltatás, a másik pedig erre épülve dolgozik a felhőben. A dolog lokális része maga a "kocka", egy automatizált szolgáltatással felvértezett fájlszerver, amely a felhasználó céges hálózatában, az irodában működik. A szolgáltató az eszköz telepítésekor a kívánalmaknak megfelelően állítja be a működés paramétereit, tehát azt, hogy honnan, mit, milyen módon mentsen a rendszer. Innentől kezdve a kocka csendben végzi a dolgát, gyakorlatilag senkinek nincs vele dolga - a kis- és középvállalatok számára Szabó Gábor szerint ez azért is kiváló tulajdonság, mivel sokuknak nincs saját rendszergazdája vagy olyan dedikált munkatársa, aki bonyolultabb megoldások esetében szükséges lenne a karbantartáshoz és a hibaelhárításhoz.



Míg a kockára gyakorlatilag valós időben történik az adatmentés, a szolgáltatáshoz kapcsolódó webes tárhelyre (szintén az előzetes beállításoknak megfelelően) csak ritkábban szinkronizálódnak az adatok. Ez alapértelmezésben naponta egy olyan időpontot jelent, amikor a céges internet-sávszélességet már nem terheli a felhőbe mentés, tehát leginkább munkaidő után.

A felhőben lévő adatoknak köszönhetően az sem jelent problémát, ha a lokálisan kihelyezett kocka meghibásodik: a szolgáltató szinte egy mozdulattal képes kicserélni a mini fájlszervert úgy, hogy még a korábbi automatizációs beállítások is megmaradnak.

Villám és tolvajok ellen Szabó Gábor szerint az Adatkocka több fontos területen is jó vételnek számít. Egyrészt helyileg elválasztja a mentett adatokat és az irodai gépeket, a tapasztalatok szerint ugyanis sokszor okoz gondot, hogy az archiváló szerver is az irodában található: egy villámcsapás okozta túláram, vagy egyéb előre nem látható baleset ugyanúgy megsemmisítheti a mentett adatokat, mint a mentett gépek tartalmát. Emellett fontos sikertényezőnek számít a már említett, teljesen automatizált, felügyeletet nem igénylő működés és a sávszélességbarát mentési időzítés is.

A felhő alapú megoldásokkal bizalmatlankodók meggyőzésére a legfontosabb érv, hogy a kockákról a webre kerülő adatok már teljesen titkosított formában tárolódnak, amelyhez kizárólag az ügyfél jelszavával lehet "olvasható formában" is hozzáférni. Épp ezért még akkor is biztonságban lennének az ügyfelek mentett információi, ha valaki összecsomagolná és zsebre vágná az Adatkocka teljes szerverközpontját - a tolvaj minden tárhelyen csak értelmezhetetlen és megfejthetetlen adathalmazt találna.

Zsebbarát kockák A megoldás kétféle hardverrel igényelhető: a nagyobbik egy két merevlemezes, 1900 gigabájt tárhellyel rendelkező modell, amely már a lokális megoldáson belül is adattükrözéssel véd a meghibásodásokból következő esetleges adatvesztések ellen. A kisebb, Adatkocka Mini modell 1-5 felhasználó adatainak mentésére 150 gigabájtos belső tárhelyet kínál, emellett pedig különféle mentési méretekre szabott, havidíjas csomagok formájában lehet biztosítani a céges adatok biztonságba helyezését.

Szabó Gábor szerint a több mint két évig fejlesztett, és egy éve üzemelő szolgáltatás eddigi sikerének legjobb visszajelzése, hogy az ügyfelek megmaradtak, aki eddig kipróbálta a megoldást, azóta is igénybe veszi. A közvetlen forgalmazás mellett pedig folyamatosan keresnek viszonteladókat és partnereket, akik saját szolgáltatásaik (például ügyviteli, vállalatirányítási szoftverek) mellé kínálhatják az Adatkocka megoldásait a biztonság növelésére.

A június 6-án, az Akváriumban megrendezendő 4. Innovációs TechShow segítségével befektetőket és új partnereket remél az ügyvezető, aki bízik abban is, hogy a speciális megoldás híre elterjed a potenciális ügyfelek körében is.

Megvannak az idei Innovációs TechShow résztvevői
Júniusban újra Innovációs TechShow
HiTechTest: tömegesen tesztelt találmányok

Fél Ausztráliát letölthették egy hekkertámadásban

A kontinensnyi ország második legnagyobb telkójánál történt súlyos incidens. A vizsgálatok még tartanak, de akár 10 millió ügyfél személyes adata is illetéktelen kezekbe kerülhetett.
 
Hirdetés

Budapestre jön és munkatársakat keres az Innovecs

A cégek digitális transzformációját segítő, szédítő tempóban növekvő vállalatnál kiemelt figyelmet fordítanak a csapattagok igényeire és jólétére.

Hirdetés

A munkaerő képzése a vállalat sikerének egyik záloga

A piaci versenyben az a cég tud élen maradni, amely lépést tart a fejlődő technológiával. Ez azonban csak megfelelően képzett alkalmazottakkal lehetséges.

Ahogy megindult az IT-szakemberekért a harc a munkaerőpiacon, úgy váltak egyre szofisztikáltabbá a képzést végző intézmények szolgáltatásai.

a melléklet támogatója a Green Fox Academy

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.