Itt a hagyományos év eleji csomag azokkal az innovációs irányokkal, amelyek a következő öt évben megváltoztathatják az életünket.

Az IBM idén januárban már tizenegyedik alkalommal tette közzé 5 in 5 című előrejelzését, amely a hagyományoknak megfelelően most is öt olyan technológiai irányt vázol fel, amely öt éven belül már a hétköznapi életben is jelentős változásokat hozhat. Bár a jóslatok időarányosan nem mindig állják ki a gyakorlat próbáját, vagyis tényleges fősodorba kerülésük nem feltétlenül öt éven belül lezáruló történet, az mindenképpen biztos, hogy a csúcstechnológiai fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek legfelkapottabb céljairól van szó.

Öt évvel ezelőtt, 2012-ben az "érző eszközök" álltak az 5 in 5 tanulmány fókuszában, amelyek a korábbiaktól eltérő módon már képesek a rögzített információ különböző rétegeinek elemzésére és felhasználására is, vagyis arra, hogy a heterogén információból automatikus feladat-végrehajtást lehetővé tevő adatokat nyerjenek ki.

Az öt évvel ezelőtti tippek nagyjából bejöttek

Ahogy akkor szó volt róla, az emberi tényezőt továbbra sem lehet kiiktatni, mivel a rendszerek éppen a felhasználók reakcióit társítják a különféle környezeti változókhoz. És valóban, ahogy a mobilunk ma még tényleg nem képes helyettünk gondolkodni, az olyasminek már nincs különösebb akadálya, hogy a helyadatainkat és a fogyasztási szokásainkat alapul véve olyan éttermet ajánljon nekünk a környéken, ahonnan minden bizonynal elégedetten távozunk majd.

Az IBM jövőkutatói minden évben tematikus – például a látásra, hallásra, ízlelésre, szaglásra és érintésre képes gépekkel kapcsolatos – előrejelzéseket közölnek, így nem meglepő, hogy az idei 5 in 5 jóslatokat a láthatatlan dolgok láthatóvá tételének jegyében állították össze. A dokumentum megfogalmazása szerint ismét olyan korban élünk, mint amikor Galileo Galilei távcsövének révén forradalmi teóriák váltak igazolhatóvá a Naprendszer működését illetően – ezúttal is a modern technológia siet majd a segítségünkre, hogy látni és értelmezni tudjuk a makro- vagy akár nanoszkópikus szinten létező jelenségeket.

Az AI a szavainkból következtet a mentális állapotunkra
Öt éven belül kimondott és leírt szavaink pontos indikátorai lehetnek mentális egészségünknek vagy akár fizikai állapotunknak. Az új kognitv rendszerek mind a beszédünkben, mind az írott megnyilvánulásainkban olyan mintákat keresnek, amelyek kialakulóban lévő rendellenességekről, mentális zavarokról vagy degeneratív idegrendszeri betegségekről árulkodnak, és amelyek az orvosok vagy a betegek segítségére lehetnek, hogy előre jelezzék és monitorozzák a nem kívánatos jelenségeket.

Hiperképalkotás plusz AI egyenlő szuperhős-látás
Az új képalkotási eszközök segítségével a mesterséges intelligencia a látható fény tartományán kívül eső elektromágneses hullámspektrumokat is vizualizálja, értékes betekinést vagy akár figyelmeztetéseket adva a máskülönben rejtett világból. Az IBM szerint öt éven belül a szóban forgó eszközök hordozhatóvá, hozzáférhetővé és megfizethetővé válnak, így a "szuperhős-látás" egyszer csak hétköznapjaink részévé válik.

Makroszkópiával vizsgáljuk az összetett rendszereket
Öntanuló gépi algoritmusok segítenek majd rendszerezni a fizikai világból összegyűjtött információt, hogy a különféle eszközök által gyűjtött, nagy mennyiségű és komplex adattömeg az érzékelésünk és értelmünk által feldolgozható tartományba fordítsák. Ezt az IBM makroszkópiának nevezi, ami ebben az esetben – a szó eredeti jelentésétől némileg eltérően – a Földön keletkező adatok térben és időben való értelmezését jelenti.

Mikroszkópikus laborokban derül fény a betegségekre
Öt éven belül nanotechnológiai megoldások, chipekre integrált laboratóriumok (medical labs on a chip) vizsgálják majd a testfolyadékokban, hogy van-e értelme sürgősen felkeresni a háziorvost. A cél ezek szerint az lenne, hogy egyetlen szilíciumlapka képes legyen levezényelni mindazokat a folyamatokat, amelyek lehetővé teszik egy betegség diagnosztizálását, és amelyekhez alapesetben egy jól felszerelt biokémiai laboratóriumra lenne szükség.

Okos szenzorok vadásznak a környezeti szennyeződésre
A megfelelő szenzortechnológiák észszerű költségekkel telepíthetők a földgáz-kitermelő helyek, a tároló infrastruktúra vagy a gáz szállítását és elosztását biztosító vezetékek mellé, így az esetleges és máskülönben láthatatlan szivárgások már valós időben is érzékelhetővé válnak.

Cloud & big data

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.